Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerikai vendégek Szolnokon

Szöveg: Tigyi István főtörzszászlós |  2016. április 20. 15:08

Hivatalos látogatást tett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison Rodger M. Jones, az ohiói Nemzeti Gárda vezénylőzászlósa által vezetett delegáció. A látogatáson részt vett Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség és Négyesi Tibor főtörzszászlós, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság vezénylőzászlósa is. 

1596012086

A vendégeket a kecskeméti programot követő helikopteres átrepülés után Bali Tamás alezredes, a helikopterbázis parancsnokhelyettese fogadta. A bázis és az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred technikai eszközeinek bemutatója után a vendégek kipróbálhatták a bázis Repülő Felkészítési Főnöksége által üzemeltetett forgó- és merev szárnyas szimulátorokat. A nap programja az előbbi két katonai szervezet, valamint a szintén a helyőrségben települő MH Béketámogató Kiképző Központ feladatrendszerének és történetének bemutatásával ért véget.

1596012086

Záróbeszédében Tigyi István Zsolt főtörzszászlós, a bázis vezénylőzászlósa kiemelte, hogy Szolnok ékes példája nemcsak a légierő helikopteres képességének, hanem a szárazföldi haderővel való együttműködésének is, ez pedig a kor kihívásainak megfelelő, professzionális feladat-végrehajtás alapja, egyben az összhaderőnemiség egyik alappillére is.

1596012087

Fotó: Simon Zoltán zászlós