Atomütőerő – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Már a második világháború idején kísérleteztek nagy hatótávolságú, ám akkor még hagyományos, dízel-elektromos tengeralattjárók kifejlesztésével. A náci Németország haditengerészete 1941 decemberében a Type IX jelzésű búvárhajók továbbfejlesztett változataival az Egyesült Államok keleti partvidékéig is eljutott. Az amerikaiak pedig a Balao-, majd a 30 ezer kilométer hatótávolságú Tench-osztályú vadász-tengeralattjárókkal ritkították a japán hajókat, akár a távol-keleti birodalom partjai, kikötői környékén is. Azonban már a világháborút megelőzően is nyilvánvaló volt az amerikai mérnökök és a haditengerészek számára, hogy a hagyományos dízelmotorokkal, s az ezekhez tartozó üzemanyagtároló tartályokkal mindig is korlátozott lesz az egy feltöltéssel megtehető út. S jött is az ötlet: mi lenne, ha a gázolajat felcserélnék valamilyen „végtelen" energiaforrással, mondjuk nukleáris hasadóanyaggal?Korai fejlesztésekEzzel ugyanakkor akadt egy kis probléma: amikor 1939-ben a haditengerészet kutatólaboratóriumában dolgozó Ross Gunn ismertette az elképzelését, még sehol a világon nem létezett működő reaktor. Az elsőt az Egyesült Államokban építették meg, de a Chicago Pile-1 nevet kapott, urániummal működő, kis méretű kutatóreaktort csak 1942. december 2-án üzemelték be.Innen viszont már csak egy ugrás volt az első, kifejezetten nukleáris meghajtással tervezett vadász-tengeralattjáró, a USS NAUTILUS (SSN–571). A Hyman G. Rickover kapitány által felügyelt építkezés során 1952. június 14-én fektették le a hajógerincet, míg az elkészült úszóegységet 1954. január 21-én bocsátották vízre. A NAUTILUS végül 1954. szeptember 30-án állt hadrendbe, testében egy S2W reaktorral, melyet a Westinghouse Electric Corporation fejlesztett ki és épített meg. A négy elülső és két hátsó, 533 milliméteres torpedóvető csővel felszerelt hajóval haladtak át elsőként az Északi-sark jégmezői alatt; az N6A–1 inerciális, külső forrástól független navigációs rendszert használva 1958. augusztus 3-án, keleti parti idő szerint éjjel negyed tizenkettőkor sikerült ezt a történelmi tettet végrehajtani. A NAUTILUS összesen 96 órát haladt a jég alatt, 2940 kilométert megtéve.