Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Attasé-partner program

Szöveg: Konkoly Dávid |  2016. április 25. 12:04

A HM Nemzetközi Együttműködési Főosztály szervezésében a Magyarországra akkreditált véderő-, légügyi és katonai attasék partnereinek is lehetőségük nyílik egy szervezett utazás keretében megismerni hazánk felfedezésre váró nevezetességeit. Az idei első ilyen útjuk rögtön két helyre vezetett: a Magyar Védelmiipari Szövetséghez, valamint Tatára és annak környékére.

1596012379

Az egynapos túra a Magyar Védelmiipari Szövetség Illatos úti telepén kezdődött, ahol a Gamma Zrt. könnyű-páncélvédettségű Komondor harcjárműcsaládját mutatta be Zsitnyányi Attila vezérigazgató, a szövetség elnöke. A magyar fejlesztésű járművek látványos bemutatója után a látogatóknak is lehetőségük nyílt beülni egy körre a változatos terepelemekkel tarkított tesztpályán.

A nap második felében a katonadiplomaták hozzátartozói a festői szépségű Tatát látogatták meg. Az Öreg-tó körül tett utazás során többek között megtekintették a várat, az Eszterházy-kastélyt, a lovardát, valamint a Kálvária-dombot.

1596012379

A nap végén a vendégek ellátogatott a vértesszőlősi őstelepre, ahol dr. Markó András régész mutatta be az 1963-1968 között e helyen folytatott ásatások során feltárt őskőkori előember komplex leletegyüttesét.

Fotó: a szerző felvételei