Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatoknál is megünnepelték a honvédelem napját

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 18. 8:02

Május 21. a magyar honvédelem napja, amelyet a Magyar Honvédség katonai alakulatai is megünnepeltek. Összeállításunkban e rendezvényeket követjük nyomon. (Cikkünket folyamatosan frissítjük!)

MH Bakony Harckiképző Központ

A Magyar Honvédség 170. évfordulója alkalmából tartott állománygyűlést az MH Bakony Harckiképző Központ május 17-én, Várpalotán a Thury-várban. Az idén 170 éves Magyar Honvédség a magyarság legszebb, legdicsőbb pillanataiban született meg 1848-ban, amikor a szabadság érdekében forrt egységbe az egész nemzet. A kormány 1992-ben döntött úgy, hogy a fegyveres erőknél szolgálatot teljesítőket Buda vára visszavételének napján, május 21-én köszöntsék.

1599187207
Várpalota Város Önkormányzata részéről Campanari-Talabér Márta polgármester köszöntötte a megjelent katonákat és beszédében kiemelte: aki a haza szolgálatában áll, a legnemesebb feladatot választotta, ami kivívja a civilek tiszteletét.
1599187208
Vokla János ezredes köszönetet mondott valamennyi társtestület képviselőjének, majd ajándéktárgyakat és elismeréseket adott át a harckiképző központ katonáinak és munkatársainak.

„Mi, katonák akkor tudunk létezni, ha tisztában vagyunk a múltunkkal és gondolunk a jövőnkre. Elődeink példáját követve vagyunk képesek az új kor szellemének megfelelni, nekünk katonáknak szemünk előtt mindig a haza és annak szolgálata kell, hogy lebegjen! A hűség, a bátorság, a kitartás eszméje felett nem járt és nem járhat el az idő" – hangsúlyozta beszédében a központparancsnok.

1599187208
Szerző: Schäffer Mónika hadnagy
Fotó: Pintér László

* * *

MH 5. Bocskai István Lövészdandár – Hódmezővásárhely

Ünnepi sorakozót tartottak a honvédelem napja alkalmából az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

1599187208
„1992-től minden év május 21. a magyar honvédelem napja. 170 évvel ezelőtt, 1849-ben a magyar honvédseregek győzelmet arattak az osztrák császári csapatok felett, és visszafoglalták Buda várát." – nyitotta meg az ünnepséget Imre József alezredes, a dandár megbízott törzsfőnökhelyettese.

Az ünnepségen többen a Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati idejük, valamint eddig végzett eredményes munkájuk elismeréséül Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel és Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jel kitüntetésben részesültek.

1599187209
Szöveg és fotó: Tordai Kamilla

* * *

MH 5. Bocskai István Lövészdandár – Debrecen

Budavár 1849-es visszafoglalására, egyben a honvédelem napjára emlékeztek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni Kossuth laktanyájában.

1599187209
Az ünnepi állománygyűlésen Daróczy András őrnagy, a Bocskai-dandár pénzügyi főtisztje beszédében elmondta, hogy 170 évvel ezelőtt, 1849. május 21-én a 17 napos ostrom után a magyar hadsereg önmaga erejére támaszkodva visszafoglalta a budai várat, a főváros ismét magyar kézre került.

„E fényes haditettel, történelmünk egyik legszebb pillanatával, a dicsőséges tavaszi hadjáratot lezáró ostrommal a honvédsereg elismerése a csúcsra ért. Ezért e dicsőséges napon tisztelgünk a hazát hősiesen védelmező elődök előtt. E nap valóban méltó szimbóluma annak a közös ügynek, amit úgy nevezünk: honvédelem" – hangsúlyozta az őrnagy.

1599187209
A megemlékezés második felében dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a Bocskai-dandár parancsnoka elismeréseket adott át az állomány tagjainak.

Szöveg: Madura János őrmester
Fotó: Szalka Miklós őrvezető

* * *

MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ

1599187210
Ünnepi állománygyűlést tartottak május 18-án, a honvédelem napja alkalmából az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központban. Ünnepi beszédében Koncz Csaba felidézte 1848-49 dicső eseményeit. „1849. május 21-én véget ért Budavár ostroma. Görgei Artúr vezette 30 ezer főnyi honvéd hadsereg ezen a napon foglalta vissza az ország ősi fővárosát. A független nemzet jogos harcában született meg az országról alkotott kép, mely az összefogás és önzetlenség fogalmaival írható le leginkább. Az elesettekre dicsőn emlékezünk, hiszen életüket áldozták a nemzeti identitás megtartásáért, a szabadságért, a függetlenségért. A másfél évszázadot meghaladó események során a szabadságjogokat, értékeket meg is kellett tudni védeni. Mindezért a magyar katonák képesek voltak tenni, így mutatva példát a nemzet iránti elkötelezettségből, hazaszeretetből, önfeláldozásból, hősiességből" – fogalmazott. „A Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója kiváló lehetőség arra, hogy nagymértékben növeljük a honvédség társadalmi presztízsét. Lehetőségünk van közvetíteni azt az üzenetet is, hogy a Magyar Honvédség kiemelkedő és elvitathatatlan szerepet játszott a modern kori Magyarország megteremtésében."

Az ünnepi állománygyűlésen Szilágyi Csaba ezredes elismeréseket és érdemrendeket adott át.

1599187210
Fotó: Szabó Lajos

***

MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

A székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred ünnepi állománygyűlést tartott a Honvédelem Napja alkalmából május 18-án.

1599187211
Az ünnepségen a Himnusz elhangzása után a kitüntetéseket és elismeréseket adtak át. Benda László ezredes, parancsnok ünnepi beszédében megköszönte az állomány kitartó és odaadó munkáját, amellyel nap mint nap hozzájárulnak mind az alakulat, mind a Magyar Honvédség hírnevének öregbítéséhez. A parancsnok beszédében kiemelte, hogy a Magyar Honvédség hősei azok a katonák, akik akár az élvonalban – a határ mellett, vagy külföldi missziókban -. akár a háttérből végzik munkájukat kitartó szorgalommal.
1599187211
„A Magyar Honvédség életében most egy történelmi jelentőségű korszak kezdődött el. Valójában most nyílik arra reális lehetőség, hogy egy átfogó program megvalósításával a Magyar Honvédség haderőfejlesztési célkitűzéseit elérjük" – mondta a parancsnok a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról.

1599187211
Szöveg: Vizinger Diána hadnagy
Fotó: Dánielné Csiszár Nóra

***

MH Anyagellátó Raktárbázis

Ünnepi állományüléssel emlékeztek meg az MH Anyagellátó Raktárbázisnál május 21, a honvédelem napja alkalmából.

1599187212
Az alakulat Budapest mátyásföldi telephelyén Pallai Ádám hadnagy beszédét követően Dolányi Sándor alezredes elismeréseket adott át. A megbízott parancsnok ezt követően mindenkinek gratulált eddigi munkájához, és további sok sikert kívánt az alakulat dolgozóinak.
1599187212
Szöveg és fotó: Háda István százados

* * *

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

Ünnepi ezredsorakozóval emlékeztek meg a honvédelem napjáról az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrednél.

1599187212
A honvédelem napja a Magyar Honvédség születésének napja, melyet 1992. óta ünneplünk, május 21-én. Ezen a napon arra a történelmi eseményre emlékezünk, amikor 169 évvel ezelőtt, 1849-ben a szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.

Az ünnepi ezredsorakozón Bartók Gábor alezredes, a műszaki ezred törzsfőnöke elismeréseket adott át.

1599187212
Szöveg és fotó: Csordásné Nehéz Zsuzsanna százados

* * *

MH Altiszti Akadémia

A honvédelem napja alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést a szentendrei MH Altiszti Akadémián.

1599187213
A rendezvényen dr. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum kurátora mondott ünnepi beszédet, majd a Szentendre Helyőrség Zenekar műsorát hallgatta meg az akadémia állománya. Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok elismeréseket, jutalmakat és előléptetéseket adott át. A rendezvény zárásaként az ünnepség résztvevői közösen énekelték az Altiszti Akadémia indulóját a zenekarral.
1599187213
Szöveg és fotó: Duruczné Téglás Dóra főhadnagy

* * *

MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság

A honvédelem napja alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Dózsa György úti objektumában május 17-én, csütörtökön.

1599187213
„A magyar honvédelem napja a honvédség legszebb ősi és hősi hagyományára épül. Minden ünnepünk a megemlékezés és a számvetés napja is egyúttal. Látni és tudni kell, honnan jövünk és hova megyünk. A múlt ott áll mögöttünk, a jelen és a holnap pedig arra vár, hogy tegyük széppé, emlékezetessé, ahogyan elődeink is azt cselekedték" – hangzott el Nagy Zoltán alezredes, a Híradó és Informatikai Osztály vezetőjének beszédében.

Szűcs Imre ezredes ezt követően számos elismerést adott át a parancsnokság dolgozóinak. A parancsnok rövid ünnepi beszédében megköszönte a teljes személyi állomány munkáját, majd azt kérte, hogy hasonló lelkesedéssel és szakmaisággal végezzék továbbra is feladatukat.

1599187214
Az állománygyűlést Kecskeméti Róbert és Kovács Róbert színművészek zenés-verses műsora zárta.

Szöveg és fotó: Bencsik Mónika hadnagy

* * *

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

A budapesti Irinyi János laktanyában Szilágyi Zsolt alezredes megköszönte azt a felelősségteljes munkát, amit nap mint nap végeznek a katonák és a civil dolgozók. Az alakulat parancsnoka átadta a dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere által adományozott Altiszti- Legénységi Szolgálati Jel II. fokozatát Simon Dániel főtörzsőrmesternek, III. fokozatát Németh Balázs törzsőrmesternek és Hoványi Adrián szakaszvezetőnek.

1599187214
Mikola Gergő hadnagy beszédében – a történelmi áttekintést követően – a honvédők mindenkori, évszázadokon átívelő hazaszeretetének és hivatástudatának jelentőségét hangsúlyozta. „Igaz, hogy mostanság nem kell fegyverrel a kézben harcolnunk a szabadságunkért, de mégis – fegyverével – sok katona védi Magyarország határait. Tűzszerész kollégáim pedig minden egyes alkalommal testi épségüket, életüket kockára téve indulnak feladatra. Ma is éppen olyan elszántan végezzük munkánkat, mint ahogyan 169 évvel ezelőtt elődeink tették" – mondta.
1599187214
Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy
Fotó: Ivanyik Alexandra törzsőrmester

***

MH 25. Klapka György Lövészdandár

1599187214
Ünnepi állománygyűlést tartottak május 21-én, a honvédelem napja alkalmából az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. Az ünnepségen Sipos Antal ezredes, az alakulat megbízott dandárparancsnoka elevenítette fel az 1849-es magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontját, Budavár visszafoglalásának eseményeit.

A megbízott dandárparancsnok beszédében kiemelte: a honvédsereg alig egy évvel születése után Európa egyik legerősebb katonai hatalmával, a Habsburg Birodalommal szemben vívott ki döntő sikereket. Az 1990-es rendszerváltással a magyar haderő ismét visszakapta a Magyar Honvédség nevet. Ez a tény is jelzi, hogy az ország szuverenitásának megőrzését tekinti legfőbb feladatának. „Mi, a 25. Klapka György Lövészdandár katonái is ennek szellemében éljük mindennapjainkat. A kiképzés, a gyakorlatok és műveleti területen való tevékenység során is azt az utat járjuk, amelyet elődeink számunkra kijelöltek. Feladatainkat a Haza iránti feltétlen hűséggel és becsülettel látjuk el" – fogalmazott a parancsnok.

Az ünnepség ezután elismerések átadásával folytatódott.

1599187215
Szöveg és fotó: Petrovics Renáta

***

MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

1599187215
Ünnepi állománygyűlést tartottak Kaposváron, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred a honvédelem napja alkalmából. Mestyán Gábor százados ünnepi beszédében tisztelgett az elmúlt idők, jelenkori hősök és a jövőbeni Magyar Honvédség előtt. „Számunkra és utódaink számára is fontos a hazaszeretetre való nevelés, a bajtársiasság, a másokkal szembeni tisztelet eszméje. Úgy gondolom, ha ezen értékeket képviseljük és e szerint élünk a mindennapokban, jó úton járunk." A százados a névadó Boconádi Szabó Józsefre is megemlékezett: utóbbi 1849. május 21-én Budavár visszafoglalásánál az egyik elsőként csatába vonuló alegység parancsnoka volt, amely a Rákóczi-indulóra támadt az ellenségre.

Az állománygyűlés keretein belül kiemelt elismerésben részesült – nyugállományba vonulása alkalmából – Pestality Csaba főtörzsőrmester a Magyar Honvédségben és a Logisztikai Ezrednél eltöltött hosszú és kiváló szolgálatáért.

1599187215
Szöveg és fotó: Löbl Eszter

***

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár / MH Katonai Rendészeti Központ

1599187216
Honvédelem napja alkalmából közösen megrendezett állománygyűlést tartott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és az MH Katonai Rendészeti Központ a Petőfi Sándor laktanyában.

 „A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi képességét kifejező fegyveres erőiről" – hangzott el Hanisch Magdolna alezredes, az MH BHD Objektumok Üzemeltetési Igazgatóság 1. Objektum Üzemeltető Osztály vezetője ünnepi beszédében. Az alezredes történelmi áttekintéssel emlékezett a honvédelem napjára, felelevenítve a változásokat napjainkig. A köszöntő után Mudra József ezredes, az MH BHD parancsnok-helyettese, és Mergancz Sándor dandártábornok, az MH KRK parancsnoka elismeréseket adott át.

1599187216
Szöveg és fotó: Horniák Dóra

***

HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség

1599187216
A Honvédelem Napja alkalmából állománygyűlést tartott a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség. Simon Géza ezredes ünnepi beszédében hangsúlyozta: honvédő harcaink az évszázadok során összefonódtak a magyar államalapítás eredményeinek megőrzéséért, az ország alkotmányos rendjének tiszteletben tartásáért, lakosainak szabadságjogaiért folytatott fegyveres küzdelmekkel. Ezért a honvédelem napján nemcsak a 30 ezer, Buda váránál küzdő magyar katonára emlékezünk, hanem mindazokra, akik a magyar történelem viharos századai során példát adtak hazaszeretetből, önfeláldozásból, hősiességből, és akik egyenruhában akkor helyt álltak, vagy napjainkban helyt állnak országunk szabadságának védelmezésében.

A honvédelem napján tehát egyszerre emlékezhetünk múltunk dicső haditetteire, lehetünk büszkék katonáink jelen sikereire és tekinthetünk a jövő felé. Ennek szellemiségében a Honvéd Vezérkar Haderőtervezési Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, dr. Sticz László ezredes elismeréseket adott át a szervezettel szorosan együttműködő személyeknek és méltatta a csoportfőnökség állományában dolgozó katonák és kormánytisztviselők munkáját is.

Az ünnepség zárásaként a csoportfőnökség állományában szolgálatot teljesítő Nyul Beáta Katalin őrnagy elszavalta Arany János Rendületlenül című versét.

1599187216
Szöveg: Budai Anna hadnagy
Fotó: Szabó Albert

***

MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

1599187217
Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred ünnepi állománygyűléssel emlékezett Buda ostromára. Az alakulat művelődési otthonában rendezett ünnepi állománygyűlésen a csapatzászló behozatala és a Himnusz közös elénekelése után Matyi Tibor alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd Koncz Zsófia százados, megbízott híradó és informatikai főnök mondott beszédet. Az emlékező sorok után elismeréseket adtak át. Elöljáró parancsnokai javaslatára, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréséül Magyarország honvédelmi minisztere, a Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát adományozott Benkő Szabolcs zászlósnak, aki az elismerést Budapesten, a Stefánia Palotában rendezett központi ünnepségen korábban vette át.

1599187217
A Magyar Honvédség állományában ténylegesen eltöltött szolgálati ideje, valamint eddig végzett eredményes munkája elismeréséül, a „Honvédelem Napja" május 21-e alkalmából a honvédelmi miniszter az Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel II. fokozatát (20 év után) adományozta Dogossy Ildikó zászlósnak, III. fokozatát (10 év után) Göltlné Redeczky Andrea törzsőrmesternek, Bora Sándor őrmesternek és Bakonyi István szakaszvezetőnek, míg a „Honvédségért oklevelet" (20 év után) Varga Józsefné közalkalmazott vehette át. A Magyar Honvédségnek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos tevékenysége során tanúsított kimagasló helytállása elismeréséül, a honvédelmi miniszter által adományozott Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért szolgálati jelet az ezred állományából negyvennégy fő vehette át.

Elöljáró parancsnokai javaslatára, a 2018. évi ezred Nyílt Nap előkészítése és a haditechnikai parkban kiállított eszközök felújítása során tanúsított példamutató hozzáállása és áldozatos munkája elismeréséül, a Honvédelem Napja alkalmából az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred megbízott parancsnoka oklevelet adományozott Kiss Viktor hadnagynak, Keszei Tivadar törzsőrmesternek és Nacsa Károly Attila törzsőrmesternek. Az ünnepségen egy előléptetést is ismertettek. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred megbízott parancsnoka Nagy Tibort főtörzsőrmesterré léptette elő. Az alakulat megbízott parancsnoka az ezrednél végzett tevékenysége elismeréseként, 50. születésnapja alkalmából csapatérmét adományozott aranyozott kivitelben Varga Józsefné közalkalmazottnak.

1599187217
Szöveg és fotó: Cseszreginé Csekei Judit százados