Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alapkő már a helyén

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2015. április 21. 7:13

Ünnepélyes alapkőletétellel kezdődött a Stratégiai Légiszállító Képesség Program eddigi legnagyobb fejlesztése az MH Pápa Bázisrepülőtéren, április 20-án. Az ünnepségen a résztvevők időkapszulát helyeztek az alapkőbe, amelyet 2040. április 20-án nyitnak majd ki.

Az alapkő letételi ünnepségen Frank Rombouts ezredes, a bázisrepülőtéren települt Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) parancsnoka úgy fogalmazott: ez a fejlesztés több tekintetben is növelni fogja a nemzetközi légi szállítás teljesítményét.

1595991653

„A SAC hangárkomplexum egy következő lépés afelé, hogy a Stratégiai Légiszállító Képesség Program egy világszintű szervezetté válhasson. A fejlesztésnek köszönhetően repülőgépeink szervizelési és karbantartási ideje lerövidül – és ezzel párhuzamosan a fenntartó tizenkét nemzet számára növekedik majd az eddig sem elhanyagolható rendelkezésre állási idő. A új, modern, környezetbarát létesítményeknek köszönhetően a SAC egységei jóval közelebb lesznek egymáshoz, ami a kommunikációt is megkönnyíti" – mondta a parancsnok. Mint arról korábban beszámoltunk, a C-17-es Globemaster III-as szállító repülőgépek kötelező nagyjavításait jelenleg Amerikában kell elvégezni.

1595991653

Wiek Noldus, programigazgató beszédében kiemelte, hogy ez a fejlesztés is mutatja, hogy a programot működtető tizenkét nemzet mélyen elkötelezett a program, még legalább huszonöt éven keresztül tartó működtetése érdekében.

1595991654

„Magyarország is jelenős beruházásokat valósított meg az MH Pápa Bázisrepülőtéren, és reméljük, hogy ezek folytatódni fognak. Ugyancsak érdeklődéssel várjuk a 83-as út fejlesztésére vonatkozó terveket. Ha ugyanis ezek megvalósulnak, akkor a repülőtér egy több szállítási módot összekapcsoló, modern közlekedési csomóponttá válhat" – szögezte le a programigazgató.

1595991654

A SAC hangárkomplexum egy repülőgép szervizelő hangárból, egy karbantartó létesítményből, illetve egy irodakomplexumból áll majd. A körülbelül 20 ezer négyzetméter alapterületű komplexum ad helyet majd a SAC folyamatosan működő üzemi létesítményeinek, amelyek a program teljes időtartama alatt – ez minimum harminc év – fogják ellátni feladataikat.

1595991654

A komplexumot a több mint 1500 munkavállalót foglalkoztató KÉSZ Csoport építi majd fel. Ez a holding fémjelzi egyébként többek között a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Sky Court épületét is.

Fotó: a szerző felvételei