Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az eredményes munka 2018-ban is folytatódik

Szöveg: Vizinger Diána hadnagy |  2018. március 23. 15:44

Évértékelő és feladatszabó értekezletet tartottak a napokban Székesfehérváron, az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél.

1599183902
A rendezvényen részt vett Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) törzsfőnöke, Mucsi István ezredes, az MH ÖHP híradó és informatikai főnöke; a Honvéd Vezérkar képviseletében Andi Zoltán ezredes, Szabó József ezredes, Rada László ezredes; illetve a helyőrségben települő katonai szervezetek parancsnokai.

Az értekezleten Benda László ezredes, az alakulat parancsnoka az elmúlt évet értékelve hangsúlyozta: az ezred katonái 2017-ben is kiemelkedő hatékonysággal végezték munkájukat. Amellett, hogy számos nemzetközi és hazai gyakorlat híradó-informatikai, információvédelmi, valamint logisztikai biztosítását végezték el, a határvédelmi feladatok végrehajtása során is kiváló munkát végeztek. A parancsnok hozzátette: az ezred a székesfehérvári és környékbeli rendezvények logisztikai biztosításában is részt vett, a helyőrségi zenekar pedig is aktív közreműködője volt számos városi eseménynek az elmúlt évben.

1599183902
Az MH EUFOR Kontingens 22. váltását nagy részben az ezred állományára építették, ezért annak felkészítését is az alakulat kapta feladatul. Ezt a székesfehérvári Alba Regia és a Nagysándor József laktanyákban hajtottak végre az év második felében.

Az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) szolgálat sikeres feladatellátásának érdekében az ezred híradó és informatikai szakállománya végezte a hálózatok kiépítésével, bővítésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatokat.

Benda László ezredes hangsúlyozta: ez a hatékony munkavégzés 2018-ban is elvárható lesz mind a híradó-informatikai, mind pedig a logisztikai biztosítás keretében.

1599183903
Az idei évre vonatkozóan a parancsnok célként tűzte ki a Közös Akarat feladatban való közreműködés mellett az MH Összhaderőnemi Parancsnokság tervezett rendezvényeinek, gyakorlatainak híradó-informatikai és logisztikai biztosítását, továbbá az ÖTT szolgálat feladatainak lelkiismeretes támogatását.

Az ezredes megköszönte a katonai szervezet állományának egész éves munkáját.  „Mind toborzók vagyunk, hiszen a katona jelenlétével mindig, minden esetben a honvédség hírnevét öregbíti" – mondta a parancsnok.

1599183903
„Ennél sokrétűbb, sokszínűbb komplex feladatrendszerrel rendelkező katonai szervezet nincs a honvédségben" – hangsúlyozta beszédében Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke az értekezlet végén, amikor megköszönte az ezred elmúlt évben tanúsított helytállását.

Fotó: Révész Csaba