Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Az információ lesz a legfontosabb harceszköz”

Szöveg: Takács Vivien |  2017. június 8. 13:43

„GIS (geoinformációs rendszer) szerepe a védelmi képességek támogatásában” címmel rendeztek szakmai konferenciát június 8-án, csütörtökön Budapesten, az MH Geoinformációs Szolgálatnál (MH GEOSZ). A rendezvényt dr. Orosz Zoltán altábornagy nyitotta meg.

1596033921

„A XXI. század elején az emberiség jelentős, esetenként forradalminak nevezhető változásoknak tanúja és alanya, mind a politika és gazdaság, mind a társadalmi élet más fontos területein. Különösen a világ különböző térségeiben dúló háborúkat és fegyveres konfliktusokat tekintve" – mondta a Honvéd Vezérkar főnökhelyettes, hozzátéve: a Magyar Honvédség számára, feladatainak végrehajtásához egyre nagyobb szüksége van a valós világ háromdimenziós leképzéséből nyerhető információkra, azaz a térképészet, a katonaföldrajz, a meteorológia eredményeire.

Dr. Orosz Zoltán altábornagy beszélt arról a XXI. századi haderőről, amely az információs háború megvívására készül. „A precíziós fegyverek kifejlesztésével magas fokon elektronizált, informatizált csapatvezetési és fegyverirányítási rendszerek létrehozásával folyik a XXI. századi haderő megalkotása. Az információs társadalom hadseregében az információ lesz a legfontosabb harceszköz" – hangsúlyozta.

1596033921

A Honvéd Vezérkar főnökhelyettes szólt a GIS-ről (Geographical Information System), azaz a térinformatikai, geoinformációs rendszerről is. Mint hangsúlyozta, a térinformatikai adatbázisok létrehozásával új lehetőségek nyílnak meg. „A geoinformációs támogatás fő célja, hogy a parancsnokok döntéséhez szükséges, a hadszíntérre, a terepre vonatkozó pontos, naprakész topográfiai, földrajzi, meteorológiai információkat szolgáltasson, miközben a katonai műveletek a terepen, a valóságban zajlanak, a műveletek tervezése, a parancsnoki munka pedig a terep modelljén, térképen, virtuális adatbázisban történik" – mondta.

Az altábornagy beszámolt a Magyar Honvédség védelmi feladatairól is. „A napjainkban meghatározó migránshelyzettel kapcsolatos védelmi feladatok, békeműveleti missziók, fegyverzet-ellenőrzési feladatok, katasztrófaelhárítás és megelőzési programok, tűzszerészeti feladatok, kutatás-mentés és az összes többi védelmi feladat egyike sem nélkülözheti a terepre, a harctérre vonatkozó földi információk minél részletesebb ismeretét" – fogalmazott.

1596033921

A konferencián az előadók számot adtak az elvégzett munkáikról, bemutatták az eredményeiket, és irányt mutattak a jövőbeli geoinformációs támogatási és fejlesztési lehetőségek vonatkozásában is.

Az eseményt az MH GEOSZ és a GDI ESRI Magyarország Kft. közösen rendezte.

1596033921

Fotó: Dévényi Veronika