Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Összhaderőnemi Parancsnokságra látogatott a honvédelmi szakkör

Szöveg: Draviczné Adamek Krisztina főhadnagy |  2014. március 30. 14:32

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Fejér megyei szervezete által működtetett honvédelmi szakkör tagjai − Kauferné Vígh Márta, a Matasz Fejér megyei elnöke; Ábrahám Norbert, az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója; illetve Rózsenberszki István nyugállományú alezredes, a szakkör vezetője − vezetésével március 27-én az MH Összhaderőnemi Parancsnokságra látogattak.

1595969454

A diákok megismerkedhettek a ma katonái által használt térképészeti anyagokkal

A szakkört nagyrészt az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói alkotják. Havi rendszerességgel tartják foglalkozásaikat, márciusi programjuk az MH ÖHP meglátogatása volt. 

A diákok − Gombás Zoltán alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság térképész szakemberének előadása segítségével − bepillantást nyerhettek a Magyar Honvédség térképészeti és katonaföldrajzi tevékenységébe, illetve megismerkedhettek a ma katonái által használt térképészeti anyagokkal.

1595969455

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokságra látogatott a honvédelmi szakkör


Fotó: Bödő Viktória