Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Baráti találkozó Abasáron

Szöveg: Aranyos Károly nyugállományú ezredes |  2017. október 8. 11:07

Több mint ötvenen vettek részt az Abasári Honvéd Baráti Kör napokban megrendezett baráti találkozóján.

1596039681

A résztvevők először Tóth Ferenc nyugállományú ezredes, elnök beszámolóját hallhatták az elmúlt év
működéséről és történéseiről, majd „Napjaink
biztonsági kihívásai és a Magyar Honvédség"
címmel dr. Besenyő János ezredes, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely
vezetője tartott előadást.

A program a két éve felállított harckocsi emlékmű
megkoszorúzásával, majd baráti beszélgetéssel folytatódott.

1596039681

Az Egyesület 2004-ben szerveződött 142 fővel, első működési formáját
tekintve, mint önkéntes baráti kör. A valamikori Magyar Néphadsereg, abasári 44. harckocsi (MN2520)
ezredének megszűnése (1987) után, először találkoztak itt Abasáron, az akkori alakulat még élő, egykori
hivatásos-, szerződéses katonái, polgári dolgozói és azok családtagjai. Dr. Lénártné Benei Anikó polgármester és az önkormányzat támogatásával alakult meg a Baráti Kör, amely 2010 óta, egyesületi formában
működik.

1596039682


Fotó: Abasári Honvéd Baráti Kör