Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Bartókék Bécsben” – egy 100 éves adósság törlesztése

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2018. október 14. 17:26

Régi adósságot törlesztett a Zeneakadémia, amikor – száz év elteltével – színre vitte a Bartók Béla és Kodály Zoltán által 1916 és 1918 között a kaszárnyákban, hivatalos engedéllyel gyűjtött katonadalokat.

1599194643
Az osztrák-magyar közös hadügyminisztérium az első világháború alatt létrehozta a Zenetörténeti Központot, amelynek célja a Nagy Háborúhoz kapcsolódó katonadalok és hadi zenei emlékek kutatása és megőrzése volt. A központ egyetlen nyilvános ténykedéseként 1918. január 12-én nagyszabású, királyi és udvari részvétellel tartottak koncertet a bécsi Konzerthausban, a Monarchia népeinek régi és új katonadalaiból összeállított műsorral, a hadiárvák és hadiözvegyek javára. A koncert anyagának magyar részét Bartók állította össze, az előadáson zongorán játszva ő maga is fellépett.

Már akkor tervezték a koncert budapesti megismétlését, amelyben a magyarok és magyarországi nemzetiségek zenei anyaga nagyobb hangsúlyt kapott volna. Ugyanakkor a koncert rendezését itt nem Bartók kapta, és – politikai okokból – a nemzetiségi, valamint osztrák anyag is teljesen hiányzott. Ezt pótolta be most a Zeneakadémia: egyrészt jelentős részben az akkor Bartók által bemutatni kívánt anyagra épített koncertnek adott helyt, másrészt – amiről Bartókék még csak álmodtak, de a táncház-mozgalomnak köszönhetően ma már természetes – népzenei előadók is tolmácsolták a dalokat, sok esetben „feleselve" a komolyzenei feldolgozásokkal.

1599194643
A
1599194643
katonai hagyományőrzés egyik célja, hogy minél teljesebb spektrumban jelenítse meg, és átélhetővé tegye a katonaelődök életét. Így nemcsak csaták megjelenítése vagy az elődök emlékei előtti díszelgési feladatok tartoznak ide, hanem a katona társadalmi állásának megfelelő békeidőszakok bemutatása is. Ennek jegyében a koncerten részt vevő Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár hagyományőrzői nem csak szélesítették saját kulturális ismereteiket, de a Zeneakadémiára is visszacsempészték néhány órára a korszak hangulatát.

A – teljesség igénye nélkül – Hideg Anna, Agócs Gergely, a Szent Efrém Férfikar, valamint a Magyar Állami Népi Együttes zenekara által előadott dalokba a végén a közönség is bekapcsolódhatott, rövid időre átélve, amit katonaelődeink érezhettek e dalokat énekelve.

Fotó: dr. Kékedi-Forgó Ágnes, Székely Zsófia és a szerző felvételei