Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bocskais katonák Szerbiában

Szöveg: Búz Csaba hadnagy – dr. Markovics Zita hadnagy |  2012. október 9. 16:20

Szerbiában megkezdődött a „NEIGHBOURS 2012” elnevezésű szerb−magyar közös gyakorlat. A kiképzési rendezvényen a magyar felet az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóaljának katonái képviselik.

1595942794

A közös tevékenység 2009-ben kezdődött a két fél képviselőinek megállapodásával. Az első gyakorlatot 2010-ben Backa Topolán tartották, a tavaly tartott közös kiképzésnek pedig Hódmezővásárhely adott otthont.

Tramosljika Zeljko ezredes, a szerb 1. Szárazföldi Dandár parancsnokhelyettese október 7-i megnyitóbeszédében elmondta: „A legfőbb célkitűzésünk az, hogy a közös kiképzéssel és gyakorlással erősítsük a kölcsönös bizalmat, és az újonnan szerzett tapasztalatokat megosszuk egymás között."

A magyar résztvevők nevében Szász Árpád őrnagy köszöntötte a házigazdákat. Kiemelte a szerb fél felkészültségét és biztosította a vendéglátókat, hogy a részt vevő állomány tagjai a gyakorlat sikere érdekében tudásuk legjavát nyújtják majd.

1595942794