Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Budapesten tanácskoznak az európai katonai újságírók

Szöveg: Szűcs László |  2017. október 17. 20:55

Október 17-21. között Budapesten rendezi meg éves kongresszusát az Európai Katonai Újságírók Szövetsége (European Military Press Association – EMPA). A rendezvény hivatalos megnyitóját kedden este tartották a Stefánia Palotában.

1596040000

Benkóczy Zoltán, a házigazda HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője megköszönte az EMPA elnökségének, hogy elfogadták a felajánlást, hogy a kongresszusnak Magyarország adjon otthont. Kiemelte a kommunikáció fontosságát, s hangsúlyozta, hogy ebben a szövetségnek nagy szerepe van.

1596040000

Wolfgang Peischel dandártábornok, az EMPA elnöke a kongresszust megnyitva fontosnak tartotta kiemelni az együttműködést és a párbeszédet, amelyhez a mostani rendezvény is hozzájárulhat. Hangsúlyozta: a résztvevők között vannak olyanok, akik már a 2001-ben Magyarországon megrendezett kongresszuson is jelen voltak.

1596040001

Az EMPA kongresszusának plenáris ülését szerdán tartják az egyik fővárosi szállodában, a rendezvényre érkezők csütörtökön látogatást tesznek Táborfalván – ahol megtekintik az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár egyik kiképzési foglalkozását -, valamint Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Pénteken pedig megismerkednek a magyar katonai sajtó „műhelyével", a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. kommunikációs ágazatának munkájával.

Fotó: Tischler Zoltán