Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Capa előtt és után

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. április 12. 11:35

Az elmúlt bő száz év magyar katonai és háborús fotóiból válogatták ki annak a kiállításnak az anyagát, amelynek a Balassi Intézet ad otthont Ljubljanában. A fényképek között a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Kft. fotóriporterének, Dévényi Veronikának Afganisztánban készült felvételei is láthatók.

1596030347

A háborús fotózás meghatározó és kiemelkedő alakja volt a magyar származású Robert Capa. Ljubljanában az ő munkássága köré szervezett kiállításhoz kapcsolódóan nyitották meg azt a tárlatot, amely a Capa munkássága előtti és utáni, azaz XX. és XXI. század eleji, magyar fotográfusok által készített háborús fotográfiákon keresztül vizsgálja, mennyit változott a fegyveres konfliktusok megörökítésének eszköztára az elmúlt egy évszázadban.

1596030348

Mint azt Virágvölgyi István, a kiállítás kurátora írta ismertetőjében: a technikai fejlődés egyik haszonélvezője a fotóriporter volt, aki egyre könnyebb és kisebb felszereléssel tudott dolgozni, a másik pedig mi, befogadók vagyunk, hiszen közelebb kerültünk a korábban technikailag megörökíthetetlen, például túl sötétben vagy túl gyorsan lezajló mozzanatokhoz. „Azt megállapíthatjuk, hogy csillapíthatatlan a kíváncsiságunk a fegyveres konfliktusok iránt, hiszen ezekben a kiélezett szituációkban könnyebben tetten érhetünk mély, emberi történeteket" – írta a kurátor. Ehhez kapcsolódóan a mostani tárlat arra is választ keres, hogy a technikai fejlődés magával hozta-e a fegyveres konfliktusokban készülő fényképek tartalmi előrelépését is? A kiállítás ezért a leggyakrabban fotografált háborús toposzok – a búcsú, az utazás, a tábori élet, vagy éppen a pusztítás – mentén vizsgálja, hogy a 100 éve és a ma készült háborús fényképek mennyire különböznek, vagy éppen hasonlítanak egymásra.

1596030348

Az első széles körben fotografált háborús esemény, az első világháború dokumentumait a Fortepan digitális fotóarchívum segítségével mutatják be, korunk fegyveres konfliktusait pedig Bielik István szíriai, Csudai Sándor ukrajnai, Sopronyi Gyula líbiai, valamint Dévényi Veronika, a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Kft. fotóriporterének afganisztáni képein keresztül ismerhetik meg az érdeklődők.

A kiállítás helyszíne:Magyarország Nagykövetségének Kulturális Központja, Balassi Intézet, Ljubljana. A tárlat 2017. június 2-ig tekinthető meg.

1596030348

Fotó: Capa Központ