Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Centenáriumi tervek – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. február 14. 14:25

Egy évszázados fennállásának megünneplésére készül a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, miközben továbbra is több, a történelmünk minél alaposabb megismeréséhez elengedhetetlen projektben – például az első világháborús veszteséglista összeállításában – vállal főszerepet.

1599181665
Tavaly a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) számos, még 2016-ról áthúzódó program részese volt, amelyek közül kiemelkedett a 2017. február 25-én zárult Gulag-emlékév. Ebben az intézményre négy nagyobb feladat várt: a szovjet hadifogságba esett magyar katonák mindennapjait, életkörülményeit bemutató kiállítás tető alá hozása, az ezzel a témával foglalkozó tudományos konferencia megrendezése, a szovjet hadifogoly- és internálótáborokban 1941 és 1955 között elhunytak adatbázisának elkészítése, végül e veszteség-nyilvántartás megjelentetése könyv formájában.

Nem várt problémák

– Az Elhurcolva – Távol a hazától című kötetben helyet kaptak a hadifogságba került katonák által készített használati és emléktárgyak fotói is; e relikviákat a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményében őrizzük, s azok bekerültek a Gulag-tárlatba, emellett a világhálón szintén megtekinthetők a HM HIM honlapjára (militaria.hu) feltöltött online katalógusban. A könyvhöz kapcsolódik egy CD-melléklet, a szovjet fogságban 1941 és 1955 között elhunyt több mint 60 ezer honfitársunk nevével. Az egykor a hadifogoly- és internálótáborok írnokai által összeállított, cirill betűkkel írt névsort az oroszok az ezredforduló környékén adták át nekünk. Ezt dolgoztuk fel, s tettük közkinccsé a Gulag-emlékév alkalmából – jegyzi meg dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin február 16-án, pénteken megjelenő számában!)