Civilben is katona

„Középiskolásként a Budapesti Honvéd színeiben öttusáztam, idővel ifjúsági válogatott kerettag is lettem. Mikor közeledett az érettségi és a pályaválasztás, egy rokonom azt mondta, jelentkezzem a katonai főiskolára: jó sportoló vagy, lehetsz jó sporttiszt, mondta. Az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskolán a felvételinél közölték, hogy ilyen szakirány most nincs. Akkor határőrtiszt leszek − gondoltam, mivel jól lovagoltam és tudtam, hogy ők lovon járják a határt" – emlékszik vissza katonai pályafutásának kezdeteire Varga István, aki aztán Egerben, alapkiképzés közben megkérdezett egy tisztet, hogy mikor lesz lovaglás. A válasz ez volt: „Fiam, maga lövész lesz, mezei lövésztiszt".

Hadnagyi rendfokozattal avatták 1972-ben, szolgálatát Zalaegerszegen, elsőlépcsős alakulatnál kezdte. Egyszer a tiszti klubban beszélgetett az ottani határőrkerület fiatal tisztjeivel. Volt egy hadnagy, akit szintén Varga Istvánnak hívtak. Kiderült, hogy annak idején elcserélték a papírokat, ő jelentkezett lövésztisztnek.

„Második évemet töltöttem az alakulatnál, amikor az akkori kultúrmunka-szervezőt, Koncz Árpádot a fővárosba helyezték. Jelentkezésemet a megüresedett beosztásra elfogadták. A vizuális kultúrához való kötődésem itt kezdődött; egyéb feladataim mellett megszerveztem, a hadseregben elsőként, a laktanyai zártláncú televíziót" – eleveníti fel a történteket a tartalékos alezredes.

Amikor a Zalka Főiskoláról elment az addigi kultúros, Eszes Máté (a Zrínyi Kiadó későbbi igazgatója), Rózsa Károly ezredes, parancsnokhelyettes őt hívta. Színes, változatos kulturális élet volt a tanintézményben. Négy év múlva, 1980-ban új megbízatást kapott, a Honvédelmi Minisztérium kulturális osztályára került instruktornak.

„Szakterületem a képzőművészet, az ifjúsági klubok és a filmművészet volt. Ez utóbbi eleinte abból állt, hogy közösen alakítottuk ki a Katonai Filmstúdióval az éves terveket. Később már készítettem szinopszisokat, témaajánlásokat, szakértő voltam katonai tárgyú oktató- és dokumentum-kisfilmekben. Több alkalommal részt vettem katonafilmek nemzetközi fesztiváljain, közösen a stúdió munkatársaival. Jártam forgatásokra, kezdtem megismerni, hogyan is készül a film. Mindebben sokat segített Szentirmai István, a stúdió vezetője. Ott voltam 1990-ben a minisztérium képviseletében a Varsói Szerződés utolsó filmfesztiválján, ahol bejelentettem, hogy egy év múlva nemzetközi katonafilmes találkozót rendezünk Budapesten, nyugat-európai országok hadseregeinek részvételével. Ez a találkozó nagyon sikeres volt, ám a folytatás sajnos elmaradt" – jegyzi meg Varga István.

Mindeközben elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Karának népművelés szakát, majd 1987-ben bölcsészdoktori címet is szerzett művelődésszociológiából, ezen belül a vizuális kultúrából.

– Sorra érkeztek beadványok a minisztériumba filmrendezőktől, producerektől. Készülő játékfilmekhez haditechnikai eszközöket, egyenruhákat, statisztáknak katonákat kértek. A kérések közvetítésemmel teljesültek. Apránként kezdett ismertté válni filmes berkekben a nevem: ha segítség kell a honvédségtől, „a Varga megoldja" – meséli a katonai szakértő.

A televízióban nagy sikerrel játszották a Linda sorozatot. Egy nap Kárpáti Ferenc miniszter hívatta Vargát a csoportfőnökkel együtt. Elmondta: jót tett a rendőrség népszerűségének ez a film, miért ne készülhetne a honvédségről is valami hasonló?

„Felhívtam a televízió dramaturgiai főosztályát és elmondtam a kérést. Megkaptam Várkonyi Gábor rendező nevét, Várkonyi Zoltán fiáét, akivel leültünk egy kávé mellé, amiből sok kávé lett, de aztán hosszú ideig mégsem történt semmi. Meguntam a várakozást, bejelentkeztem Bereczky Gyula tévéelnökhöz. A forgatás zöld utat kapott, Gát Györgyöt javasolta, aki a Lindát is rendezte. Nagyon konstruktív volt, szervezett egy kreatív csoportot, forgatókönyvírókat, színészeket. Az írókat elvittem alakulatokhoz, hogy megismerjék, miként működik a katonaság. A minisztertől és a hadsereg illetékeseitől megkaptunk minden segítséget. Az előkészítés 1988-ban kezdődött, ezt követően két évig tartott a 13 rész forgatása és az utómunkák. A végeredmény az Angyalbőrben sorozat lett, sokmilliós nézőtáborral. Ekkor tanultam meg, mit is jelent katonai szakértőnek lenni. Meg kellett nyerni a fegyvernemi főnököket, a parancsnokokat és a sorkatonákat is, hiszen amit kértünk, azt nem csupán a film sikere miatt kértük: közvetve ezzel is növelhettük a honvédség presztízsét" – hangsúlyozza az alezredes, aki a sorozatnak nemcsak tanácsadója, hanem a producere is volt. Mindemellett el kellett látnia hivatali teendőit, szolgálatot is adott, és írt egy könyvet a munkakultúráról.

Katonai tanácsadóként részt vett több magyar alkotásban, köztük Bereményi Géza Eldorádójában és Makk Károly Magyar rekviemjében; mindkét film egy-egy része az 1956-os forradalom idején játszódik. Szakértőként és koordinátorként közreműködött a Cyrano elkészültében, ott volt az Evita budapesti forgatásán, dolgozott a Spielberg rendezte München, majd később a több nemzet koprodukciójában legyártott Napóleon című alkotásokban. Ez utóbbira különösen büszke.

A minisztériumban viszont kezdett meginogni az általa vezetett művészeti igazgatóság helyzete. A költségvetésben mindinkább hátrább sorolódott a kultúra, rohamosan csökkent a népművelők, könyvtárosok, kultúros tisztek presztízse. Varga István egyre közelebb került a filmes szakmához, s végül kérte a leszerelését. Rögtön ezután „fejest ugrott" a filmvilágba, Gát György mellett producerként elkezdték forgatni a Família Kft.-t.

Megkereste a francia André Szőts producer, hogy a nagyszabású Napóleon-film austerlitzi és waterlooi csatajeleneteit Magyarországon szeretnék forgatni. Segítségével meg is találták a helyszínt a Szigetközben és az újdörögdi lőtéren. Készülve a feladatra, a Hadtörténeti Intézettől megkapta a Napóleonra vonatkozó katonai anyagokat és szabályzatokat. Nagy nehezen sikerült megszerezni Szabó János miniszteri hozzájárulását is, aki először nem engedélyezte a lőtér használatát, valamint a katonaság részvételét. Ám miután Varga elintézte, hogy az ide látogató és a miniszterrel is találkozni szándékozó, a filmben Fouché rendőrminisztert alakító Gérard Depardieu-vel fényképezzék a miniszter két francia tagozatos gimnazista leányát, zöld utat kapott a forgatás.

„A megütköző seregeket Újdörögdön a tapolcai alakulat sorkatonái »alakították« önkéntes alapon, a statisztáknak járó honoráriumért. Matuz István ezredes volt a parancsnok, utánam végzett a főiskolán, jó kapcsolatban voltunk. Mintegy 600 sorkatona járt ki nap mint nap »háborúzni«". De nemcsak ez volt a dolgom, meg kellett szervezni a forgatás idejére a teljes logisztikai hátteret is. Több hónapos tervezés és szervezés eredményeként a felvételek rendben megtörténtek" – emlékszik vissza a nagyszabású produkcióban betöltött szerepére Varga István.

„Egyszer megkeresett egy rendező, Kenyeres Bálint, hogy legyek a szakértője a készülő első filmjének. A stábban volt egy fiatal asszisztens, Nemes Jeles László, akinek később segítettem az első világháborús kisjátékfilmje forgatásán. Aztán ismét felhívott, hogy dolgozzunk megint együtt: a film témája a holokauszt. Ez volt a Saul fia. Elkezdtünk helyszínt keresni, bejártuk a fél országot, végül rátaláltunk Budafok-Hároson egy volt műszaki laktanya raktárára. A rendező rögtön eldöntötte Erdély Mátyás operatőrrel és Rajk László díszlettervezővel együtt, hogy itt lesz a helyszín. Megszereztem az engedélyeket, találtam egy hagyományőrző egyesületet, ők lettek a német katonák. A történetben van fegyveres küzdelem: begyakoroltattam, hogy mit is kell tenni a hitelességért. A foglyokat alakító statisztákat megtanítottam katonásan sorakozni, hiszen ez annak idején a valóságban is így történt. Segített ebben egy történész tanácsadó, Vági Zoltán is, aki fotókat hozott, hogyan is nézett ki az Appel, vagyis a sorakozó a létszámolvasáshoz a náci koncentrációs táborokban. Ez a szakértői feladat más volt, mint a korábbiak. Valóságos tömeggyilkosságot, borzalmas körülményeket kellett hitelessé tenni, amit lelkileg nagyon nehéz volt elviselni. Másfél évig tartott a munka, és éreztük, nagyon jó és fontos alkotás született. Három film, az Angyalbőrben, az Emmy-díjas Napóleon és az Oscar-díjra jelölt, Golden Globe-díjas Saul fia: ezek eddigi pályafutásom legfontosabb állomásai" – összegezte az elmondottakat Varga István.

„Minden film egy csoda és varázslat, legalábbis nekem. Egyediek és megismételhetetlenek. Ezért is maradnak meg az emlékezetemben. Főleg, ha nagy művészekkel és jó csapattal dolgozhatok. S még valami, ami nagyon fontos. A Honvédelmi Minisztérium mindenkori illetékeseivel jó kapcsolatom volt és van. Tisztelettel vagyok a katonák iránt, amit megkövetelek a filmesektől is. S ez abból is adódik, hogy a katonai hivatást, a katonai kultúrát viszem be a filmiparba, legyen a történet régi vagy mai, magyar vagy külföldi. S az is fontos, hogy ha filmes híresség tárgyal katonai vezetőkkel, ezt mindkét fél megelégedésére készítsem elő. Noha már 25 éve kikerültem a hadseregből, ha kéréssel fordulok egy készülő film kapcsán a minisztériumhoz, még ma is azt mondják, jöjjek nyugodtan, segítenek."

A szakértői és koordinációs munka kiterjed (a megbízatásoktól függően) a forgatókönyv szakmai véleményezésére, a helyszínek kiválasztására, a korabeli fegyverzetek és egyéb haditechnikák megszerzésére, a színészek és a statiszták katonai felkészítésére, a különböző katonai engedélyek beszerzésére, a biztonsági rendszabályok betartatására, mindezeken túl pedig a forgatásokon tanácsokat kell adni az akciók rendezéséhez.

Fotó: Hermann Ildi (Saul fia), Bartók István (Angyalbőrben), Varga István archívuma (Napóleon) és a szerző

Forrás: Magyar Honvéd 2016. március