Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dandártábornoki kinevezés

Szöveg: Kovács Zoltán |  2016. február 12. 11:47

Áder János köztársasági elnök február 1-jei hatállyal dandártábornokká nevezte ki dr. Porkoláb Imre Zoltán ezredest, a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság (ACT) parancsnokának pentagoni képviselőjét. A kinevezési okmányt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes adta át február 12-én, pénteken a minisztérium Balaton utcai objektumában.

1596008726

A dandártábornok − a határozott időre, 2018. július 15-ig szóló kinevezése mellett − a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát is átvehette Vargha Tamástól. Ezt az elismerést dr. Simicskó István honvédelmi miniszter még tavaly október 23-án, beosztásában huzamos időn át végzett kiemelkedő tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeréséül adományozta számára.

Dr. Porkoláb Imre dandártábornok kinevezésén jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök, illetve Zsiga Tamás ezredes, a Honvéd Vezérkar személyzeti csoportfőnöke is.

Porkoláb Imre a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán felderítőtiszt szakon diplomázott. 1994-ben elvégezte a 270 éves múlttal rendelkező Sandhursti Királyi Katonai Akadémiát (Royal Military Academy Sandhurst), és közel 50 nemzet képviselői közül elnyerte a legjobb hallgatónak kijáró, a királynő által adományozott tiszti pálcát (Cane of Honor). Hazatérve felderítőtisztként szolgált, tagja volt a hazánk NATO-tagságát előkészítő NATO Euroatlanti Integrációs Munkacsoportnak, majd a Honvédelmi Minisztérium integrációs ügyekért felelős védelempolitikai helyettes államtitkár titkáraként, később a Magyar Honvédség vezérkari főnökének adjutánsaként folytatta munkáját.

1596008726

1999-ben diplomát szerzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán, majd summa cum laude minősítéssel elvégezte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem katonai vezető kiegészítő szakát. 2003-ban hadszíntéri szolgálaton részt vett az Iraki Szabadság műveletben. 2004-től a Magyar Honvédség különleges műveleti képességének megalakításában tevékenykedett. Magyarországról elsőként diplomát szerzett a gerilla-hadviselés és terrorizmus elleni harc szakirányon az Egyesült Államok Haditengerészeti Posztgraduális Iskolájában.

2007-től az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon szolgált a különleges műveleti részleg vezetőjeként. 2009-ben Afganisztánban a NATO különleges műveleti parancsnokságon szerzett további műveleti tapasztalatokat, majd hazatérve az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnokává nevezték ki.
2010-ben doktori fokozatot szerzett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, 2015-ben pedig a Harvard Egyetem felsővezetői tanfolyamát (nemzetközi biztonságpolitika szakon) végezte el.

2011 júliusától az egyesült államokbeli NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokságon teljesített szolgálatot a Magyar Honvédség Nemzeti Összekötő Képviselet vezetőjeként. 2015. július óta a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozik, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a védelmi minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartja a kapcsolatot.

1596008726

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária