Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dinamikus és izgalmas programok a Rákosmenti Napokon

Szöveg: Takács Vivien |  2015. június 12. 10:20

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között, amelynek fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter. Az eseményt különböző rendvédelmi bemutatók színesítik.

A rendezvény helyszíne a Rákosmente városközponttól alig pár perc sétára, a Ferihegyi út–Rákos-patak–Szabadság sugárút és a Várvíz utca által határolt füves terület lesz, ahol már szombat reggel 9.15-től a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara katonás ébresztővel várja a korán kelőket. Továbbá a színes programok között az érdeklődők megismerkedhetnek katonai hagyományőrzőkkel, az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred dinamikus bemutatójával is. Ezek mellett a kilátogatók részesei lehetnek hadijátékoknak és középkori harci csatáknak. És ha valaki kivárja a szombat estét, két koncert erejéig még táncra is perdülhet.

A szervezők célja, hogy ezen az ismeretterjesztő hétvégén a honvédelmi tárgyi emlékek bemutatásával, a műszaki mentési gyakorlattal, valamint a különböző rendvédelmi látványelemek megjelenítésével a fiatalok számára közvetítsék a honvédelem és a bajtársiasság ideáit. Valamint a rendezők ezzel az eseménnyel egyben tiszteletüket is kifejezik a rendvédelmi dolgozók áldozatos, hősies, fáradtságot nem ismerő munkájuk iránt.
A Magyar Honvédség, a Rendőrség és a Katasztrófavédelem is külön kiállítóhellyel és programokkal várja az érdeklődőket. A rendezvényen a HM Zrínyi Nonprofit Kft. médiakamionnal és a kiadó könyveivel képviselteti magát.

További információ a programokról a www.rendvedelminapok.hu oldalon olvasható.