Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy évszázad a repülés jegyében Mátyásföldön

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. augusztus 22. 17:05

Idén százéves a Mátyásföldi Repülőtér. A centenáriumot nagyszabású repülőnappal ünneplik meg a helyszínen, a program fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

Szeptember 2-án, szombaton 10-től 18 óráig várják az érdeklődőket Mátyásföldön, a repülőtéren. A helyszín idén száz éve fogadja a gépmadarakat, ennek alkalmából a szervezők látványos és érdekes programokkal készülnek a repülés szerelmesei számára: a megnyitó emléktábla-avatás után visszaemlékezések, könyvbemutató, illetve Gerle ’13 légi bemutató várja az érdeklődőket. Ki lehet majd próbálni a repülőgép-szimulátort, meg lehet tekinteni különböző lőfegyvereket, de egyéb kiállításokon, foglalkozásokon is betekintést nyerhetünk a repülőtér és a repülés múltjába, illetve jelenébe.

Az esemény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, védnökei Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, illetve az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok.

1596037810