Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy hét alatt 57 bejelentést kaptak a tűzszerészek

Szöveg: Szűcs László |  2016. október 20. 7:01

A 41. héten, azaz október 10-16. között 57 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 11 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Páricsi Mariann zászlós, az alakulat kommunikációs altisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ban eddig összesen 1736 bejelentést kaptak.

Október 12-én Nagyatádra vonultak ki a tűzszerészek, mivel a Szabadság téren, földmunkák közben a munkások egy második világháborúból visszamaradt tüzérségi lövedéket találtak. A robbanószerkezetet a Volter József zászlós vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Október 13-án Tökölön, egy nyitott építési területen bukkantak rá egy második világháborús tüzérségi lövedékre. A veszélyes robbanótestet a Bérczes Zsolt őrmester vezette járőr szállította a központi gyűjtőbe.

Október 14-én Debrecenben akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Dóczi József utcában, földmunkák közben egy második világháborús kézigránát került elő, amit a Debrődi Péter százados vezette járőr a központi gyűjtőbe szállított.

Ugyanezen a napon a főváros XII. kerületében, a Csipke utcai társasház udvarán találtak egy második világháborús robbanószerkezet. A tüzérségi lövedéket a Volter József zászlós vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész