Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy hétig angyalbőrben

Szöveg: Takács Vivien |  2016. július 12. 7:26

Az esélyegyenlőség jegyében rendez tábort július 11−15. között a Honvédelmi Minisztérium Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. A tábor célja, hogy növelje az esélyegyenlőséggel kapcsolatos tudatosságot, valamint megkedveltesse és megismertesse a fiatalokkal a katonaélet szépségeit, a hivatásos és szerződéses katonai pálya sajátosságait, előnyeit.

1596016560

A roma származású vagy hátrányos helyzetű, 16−22 év közötti fiatalok előre meghirdetett pályázaton jelentkezhettek a táborba. A fiatalok többsége másodjára vesz részt a táborban, de van egy olyan diák is, aki már harmadszor érkezett ide. 

1596016561

„Ezen a héten katonás környezetbe kerültök, ami nem olyan lesz, mint amit eddig megszoktatok. Játékos formában megismerkedtek a parancs fogalmával, illetve a többi között megismeritek azt is, hogy mi az a napirend" − köszöntötte a résztvevőket Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka, majd hozzátette: a tábor célja, hogy kedvet kapjanak a fiatalok ahhoz, hogy később a Magyar Honvédség nagy családjába tartozzanak.

1596016561

A tábort másfél évtizede rendezik meg, ebből idén negyedik alkalommal az MH Altiszti Akadémia biztosítja a helyszínt – tudtuk meg dr. Papp Ferenc ezredestől. A HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal Társadalmi Kapcsolatok és Honvédelmi Nevelési Igazgatóságának igazgatója beszédében elmondta, hogy a honvédelmi tárca által szervezett esélyegyenlőségi programok, ösztöndíjak, előadások mind azt bizonyították és bizonyítják, hogy a Magyar Honvédség integráló erővel bír. „A Magyar Honvédség egy olyan közösség, ahol mindenki egy közös cél érdekében tevékenykedik" – hangsúlyozta köszöntőjében az ezredes.

1596016561

Fotó: Dévényi Veronika