Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy kicsi Lengyelország született Sárváron

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2014. március 30. 18:00

Ez a város menedéket adott a menekülő lengyel katonáknak és családjuknak a második világháború idején − mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter, országgyűlési képviselő Sárváron, a Katyni lepel című kiállítás megnyitóján.

Hende Csaba kiemelte: az idősek még emlékeznek az asztalosműhelyekben és a földeken dolgozó lengyel katonákra. Emlékeznek a karácsonyi szentmisére, amikor száz lengyel katona énekelte a Stille Nachtot és mindenki sírt. Eközben barátságok és szerelmek szövődtek, egy kicsi Lengyelország született Sárváron.

1595969459
A kiállítást Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg

A Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár Galeria Arcis kiállítótermében helyezték el Polgár Csaba DLA, Ferenczy Noémi-díjas képzőművész-textilművész Katyni lepel című alkotását. A művész az 1940-es katyni mészárlásnak állít emléket, amelynek során a szovjetek szabályosan lemészárolták a lengyel nép intelligenciáját: katonatiszteket, tanárokat, papokat lőttek halomra a Katyn közeli erdőben.

A monumentális, több mint tíz négyzetméteres alkotásról sejtelmes figurák, szellemalakok néznek vissza az érdeklődő tekintetekre. Fák sziluettjei, sírgödör, ledöntött falak tégláinak kontúrjai láthatóak. A mű egyértelműségét növeli az eredeti, korabeli katonagombok sokasága. A Katyni lepel fénynyomat, amely 2013-ban a lengyelországi Lódzban megrendezett textilbiennálén elnyerte a zsűri díját. A sárvári kiállítás két napon át várja az érdeklődőket.

1595969459
A Katyni lepel

Fotó: Besenyei Gergely