Egységbe olvadó sokszínűség

A huszonegyedik század hajnalára jelentősen megváltozott a honvédség helyzete és szerepe az ország életében. Az 1994-ben ismét életre hívott HM Tábori Lelkészi Szolgálat munkáját is nehéz összevetni a korábbi, a második világháború végén lezárult időszakot jellemző működési móddal. Hiszen túl azon, hogy a parlament határozata értelmében 2004 novemberében megszűnt a sorkatonai szolgálat, a jóval kisebb létszámú, önkéntes, hivatásos és szerződéses alapon szolgálatot teljesítő sorállomány élete sem egyetlen helyszín, a laktanya köré összpontosul. A legtöbb esetben a napi munkaidejük leteltével a hivatásos katonák ma már saját otthonukba térnek haza. Ilyen módon a mindennapos hitéleti tevékenység és az ehhez társuló személyes, lelki segítségadás sem olyan meghatározó, mint mondjuk a múlt század első felében volt.

Ezzel együtt a tábori lelkészi szolgálat tevékenységének – a kézzelfogható eredményeink mellett – nehezen felbecsülhető szimbolikus jelentősége is van. Amint a Magyar Honvédség a mai napig a nemzeti önrendelkezésünk egyik legfontosabb szimbóluma, úgy a lelkészség munkája, a gondjaira bízott emberek iránti felelősség kinyilvánításán keresztül, a nemzeti összetartozás legnemesebb igényét és hagyományait fejezi ki. Azt pedig, hogy ennek az egyetemes feladatnak a kiteljesítésében milyen fontos szerepet kap a zsidóság, nehezen tudom eléggé hangsúlyozni. Nagy örömmel tölt el, hogy az ország életének leginkább meghatározó eseményein, a nemzeti megemlékezéseinken, ünnepeink alkalmával, illetve számos tudományos-kulturális kezdeményezésben való részvételével a HM Tábori Rabbinátus hosszú évek óta jelentős funkciót tölt be.

Milyen főbb feladatokat, kitűzött célokat visz tovább az elmúlt öt évből?

Tevékenységünk nem merül ki a protokolláris teendőink ellátásában: a működésünket sikerült valós, sokrétű tartalommal megtöltenünk. Tábori főrabbiként az egyik legfontosabb teendőmnek tartom, hogy ápoljam a magyarországi zsidóság katonai szerepvállalásának több évszázadra visszanyúló hagyományát, és felhívjam a szélesebb közönség figyelmét a magyar történelem e méltatlanul kevéssé ismert szegmensére. Három fő dátumot jelölnék meg, amelyek a zsidóság és a többségi társadalom viszonyának alakulását meghatározták. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot, illetve a két világháborút látom ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségűnek. Ezen – részben felemelő, részben szomorú emlékezetű – fordulópontok már megkezdett feldolgozását a következő időszakban is szeretném folytatni, hogy segíteni tudjam a történelmi tisztánlátást.

Ha megengedi, röviden kitérnék erre a három fordulópontra. A 19. században a nemzeti függetlenség érlelődő gondolatával és a polgárosodással összhangban megnyílt az út a zsidók egyenjogúsága és asszimilációja felé. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során ezzel összefüggésben mintegy húszezer zsidó teljesített szolgálatot a honvédségben, közülük 153-an tiszti rangot szereztek. A kiegyezéstől kezdve a magyarországi zsidóság a korábbiaknál is nagyobb szerepet vállalt az ország gazdasági és kulturális életében, és az első világháborúban számos magas rendfokozatú zsidó háborús hős szerzett érdemeket a haza szolgálatában. Ennek a csúcsán, 1910–1917 között még a Magyar Királyság honvédelmi minisztere, Hazai Samu is a hazai zsidóság köréből érkezett. Azt is hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ezt az optimista időszakot az elveszített világháborút követő időkben viszonylag hamar a kijózanodás, majd a tragédia évei követték. Erőre kaptak a különböző fajvédő és nyíltan antiszemita egyletek, politikai erők. Az egymást követő zsidótörvények tovább rontották a magyarországi zsidóság helyzetét. A második világháború borzalmaiban ezért a zsidó származású magyarok már a munkaszolgálat embertelenségének elszenvedőiként vettek részt. Azt hiszem, e történelmi mérföldkövek össztársadalmi jelentőségének bemutatása az egyik legfontosabb olyan feladatom, amit a következő öt évben folytatnom kell.

Milyen eredményeket emelne ki a rabbinátus működéséből az ön vezetése alatt?

Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt évek során sikerült az első világháborús hősök szerepvállalására és a munkaszolgálatos mártírok tragédiájára is tágabb körben felhívni a figyelmet. Az első témakörhöz kapcsolódik, hogy három évvel ezelőtt újra kiadtuk az először 1941-ben megjelent, a „Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma" címet viselő művet, amely a zsidó honvédek első világháborús részvételét járja körül. Itt érdemes megjegyezni, hogy jövőre ünnepeljük az első világháború befejezésének 100. évfordulóját, amelynek kapcsán a tábori rabbinátus tudományos konferenciát szervez a magyarországi zsidók háborús szerepvállalásával kapcsolatosan. Az évforduló apropóján egyébként a világháborúban harcba induló zsidó katonák által használt miniatűr imakönyvet is újra kiadtuk. Jövőre egy további évfordulót is együtt ünnepelhetünk meg, hiszen 2018-ban lesz 170 éve, hogy megkezdődött a forradalom és szabadságharc. Ennek kapcsán még egy reprint kiadással készülünk: a terveink szerint ismét a polcokra kerülhet Bernstein Béla „A negyvennyolcas magyar szabadságharc és a zsidók" című, máig megkerülhetetlen, hiánypótló műve.

A munkaszolgálatosok tragédiájához visszatérve: fontos eredménynek tartom, hogy az elmúlt időszakban megkezdődhetett az elhurcoltak sírhelyeinek rendbetétele, és több emlékhelyet is avattunk. Ezek közül talán érdemes kiemelni a szibériai Nyizsnyij Tagilban és a régió más hadifogolytáboraiban elhunyt, jeltelen sírokban nyugvó zsidó áldozatok előtt tisztelgő emléktáblát, amelyet 2015-ben helyeztünk el a San Donato temetőben. Ezekre a vértanúkra ugyanis addig semmilyen jel nem emlékeztetett. A táborokba hurcoltak szenvedéstörténetéhez kötődik, hogy az idei Gulág-emlékév eseményeihez csatlakozó, „A Gulág rabjainak világa, zsidó sorsok" című konferencián a tábori rabbinátus is képviseltette magát. Ennél is jelentősebb előrelépésnek tartom, hogy a Munkaszolgálatosok Országos Egyesületével együttműködésben a tábori rabbinátusnak 2013-ban sikerült elérnie, hogy a holokauszt magyarországi túlélői és családtagjaik, a honvédekhez és azok családjaihoz hasonlóan egészségügyi ellátásban részesülhessenek a Szabolcs utcai volt zsidó kórház kötelékét és eszközállományát átvevő Honvédkórházban.

Újabb kinevezése kapcsán van olyan konkrét cél, amelyet az elkövetkezendő 5 évben kiemelten szeretne megvalósítani?

A következő évek talán legfontosabb feladatának a HM Tábori Rabbinátus és az izraeli tábori rabbinátus kapcsolatának további erősítését tartom. A kapcsolatok kiépítése egyelőre igazán ígéretes irányban halad. A múlt év végén került sor a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely szervezésében az „Aszimmetrikus hadviselés – a múlt, a jelen és a jövő konfliktusa" című konferenciára, ahol a mi ajánlásunk nyomán tartott előadást Yagil Henkin professzor, az irreguláris és aszimmetrikus hadviselés, illetve a terrorizmus kérdéseinek nemzetközi hírű szakértője. Szeretnénk, ha ez az együttműködés a jövőben tovább mélyülne, és a honvédség környezetében szerveződő nemzetközi tudományos munkában Izrael is komoly szerepet kaphatna. Egy további jelentős célt is szeretnék valóra váltani. Az utóbbi években egyre több szó esik a több mint 1500 magyarországi zsidó temető karbantartásáról. A számos esetben erőteljesen leromlott állagú sírhelyek rendbetételét célozva együttműködést kezdeményeztünk a Honvédelmi Minisztériummal, hiszen sok zsidó temetőben vannak hadisírok, amelyek gondozását a honvédség kiemelt feladatként kezeli. Nagy örömömre szolgál, hogy komoly szándékot érzékelek a HM részéről annak érdekében, hogy a zsidó közösségekkel összefogásban, megnyugtatóan rendezni tudjuk a temetők megújításának régóta esedékes feladatát.

Milyen az együttműködés a többi felekezet tábori szolgálatával, illetve a HM és az MH vezetésével?

Amint a felsorolt példák alapján is érzékelhető, remek a kapcsolatunk a minisztériummal és a Honvéd Vezérkarral egyaránt. Legnagyobb örömömre kiváló együttműködést sikerült kialakítanunk Bíró László katolikus tábori püspök úrral, illetve Jákob János dandártábornok úrral, protestáns tábori püspökkel is. Közös munkánk legújabb eredményeként egyébként éppen a közeljövőben jelenik meg a külföldi és hazai, egyházi, illetve közéleti személyiségek, katonák, tábori püspökök és lelkészek tanulmányait egységbe foglaló, „KÖZÖS KÜLDETÉSBEN – Katona és lelkész az ember és a nemzet szolgálatában" című gyűjteményes kötet. Ebben egy tanulmányban magam is képviselem a hadviseléshez kapcsolódó zsidó nézőpontot. Biztos vagyok abban, hogy a különböző álláspontok egységbe olvadó sokszínűségét felmutató válogatást számos további mérföldkő követi majd az elkövetkező időszakban.