Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt a honvédelemért

Szöveg: Dr. Varga József |  2016. május 21. 20:57

A Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetség (HTBK OSZ) május 18-án, szerdán rendezte meg éves küldöttközgyűlését Budapesten, a Nemzet Közszolgálati Egyetem Ludovika Campuszának dísztermében.

A küldöttek meghallgatták, megvitatták és elfogadták Szelekovszky Ernő elnök beszámolóját a tagszervezetek 2015-ben végzett munkájáról.

1596013861

Az elnök elismeréssel szólt az Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken működő, társult státuszú szervezetek semmi mással nem pótolható, a Kárpát-medence magyar ajkú lakossága körében végzett munkájáról, amely a honvédelem, a hadtörténelem iránti érdeklődés fenntartására irányul. Külön kiemelte és méltatta a szövetség és a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség katonai szervezetei közötti  kapcsolatot, amely jelentősen hozzájárul a baráti körök érdemi, tartami munkájához.

A küldöttközgyűlésen döntöttek az alapszabály módosításáról is, majd a küldöttek tájékoztatást kaptak az idei, Budapesten megrendezendő országos találkozóról, továbbá a sárospataki honvédelmi nyári egyetem előkészületeiről.

1596013861

Fotó: Kollár Endre