Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életképek a magyar hadtörténelemből

Szöveg: Katonai Emlékpark Pákozd |  2018. április 9. 14:21

Ismét megelevenedett a történelem a Katonai Emlékparkban, Pákozdon. A borús idő sem tartotta vissza a hagyományőrzőket és a látogatókat az április 7-i rendezvényen való részvételtől.

A nap folyamán a kerékpáros katonák történetével, fegyverbemutatóval, valamint a hét évtizeddel ezelőtti katonaélet bemutatásával találkozhattak az Életképek a magyar hadtörténelemből rendezvényen az érdeklődők.

Az immár hagyományosan megrendezésre kerülő eseményen közreműködött a MATASZ Hagyományőrző Tagozata, a Magyar Királyi „Szent István" 3. honvéd gyalogezred Hagyományőrző Egyesület tagjai, Dornyák Gábor hagyományőrző, Pap György, a Kápolnásnyéki Makettezők Baráti Körének vezetője és Böhm Martin történész – muzeológus.

1599184748

A programok során a látogatók nemcsak betekintést kaptak a második világháború katonáinak háborús mindennapjaiba, de annak részeseivé is válhattak a látványmakettezés során, az R-7a rádióállomás működtetése közben, vagy a fegyverek bemutatója alkalmával.

A MATASZ Hagyományőrző Tagozata már törzsvendégként tér vissza évről évre az emlékparkba, ahol minden év áprilisában korhű egyenruhában és felszereléssel mutatják be a második világháború lövészárokharcait, kiképzési foglalkozásait, valamint a korabeli harcászati eszközöket.

1599184748

Dornyák Gábor a magyar katonai híradás egy szeletét mutatta be az érdeklődőknek. A lábbal hajtott generátor által működtetett R-7a rádiókészülék izgalmas témát nyújtott a technika iránt érdeklődőknek.

A Magyar Királyi Honvédség egyik lényeges alkotóeleme volt a (később az egységes gyorsfegyvernembe tagozódott) kerékpáros csapatnem. Fennállásuk 25 éve alatt több tízezer magyar tiszt és legénységi állományú katona szolgált és harcolt a kerékpáros zászlóaljak kötelékében. A kerékpárosokat a gyalogság csapatnemeként szervezték, feladatuk elsősorban a felderítés volt.

1599184748

A Magyar Királyi „Szent István" 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesület tagjai szombaton a korabeli fegyverek bemutatása mellett három katonai kerékpárral vettek részt a programon.

Böhm Martin történész–muzeológus a II. világháború magyarországi fegyveres harcairól mesélt a látogatóknak.

Az emlékparkba látogatók második világháborús harcjárműmaketteket is megcsodálhattak: Pap György, a több jelentős díjat nyert Kápolnásnyéki Makettezők Baráti Körének vezetője (nem mellékesen huszár hagyományőrző) látványmakettezéssel várta az érdeklődőket, akik megismerkedhettek a makettezés alapjaival, és makettépítő tanácsokat is kaphattak.

1599184748
Fotó: KEMPP