Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életmentő csók a Csiribiri családi napon

Szöveg: Csuka Zoltánné Viktória |  2015. január 27. 17:55

Az elmúlt vasárnap rendezték meg a budapesti Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ idei első családi napját, melyen a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szórakoztatta a közönséget.

1595986823

A központ ez alkalommal is megtelt színháztermében csillogó szempárok várták a fellépők Csipkerózsika című produkcióját. Elsősorban családok, anyukák, apukák, gyerekek látogatták a rendezvényt, de nagyszülőket is lehetett látni bőven. Akadtak olyanok is, akik saját maguk kedvéért, gyermek nélkül érkezve voltak kíváncsiak a nagy sikerű előadásra.

A rendezvény végén megkérdezettek elmondása szerint a látottak minden várakozást felülmúltak. A gyerekek tátott szájjal, míg szüleik könnyeikkel küszködve élvezték a tökéletes műsort.

1595986823

Fotó: Szabó Viktor

CímkékEMPAkultúra