Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elhunyt Vajay László őrnagy, ludovikás hegyivadász tiszt

Szöveg: M. K. |  2015. május 10. 10:01

Május 5-én, a Somogy megyei Kaposmérőben kísérték utolsó útjára tisztelői a 93 éves korában elhunyt Vajay László nyugállományú rehabilitált őrnagyot, ludovikás hegyivadász tisztet. Temetésén Horváth József őrnagy, római katolikus tábori lelkész és Mészáros Károly százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári érdekvédelmi részlegvezetője búcsúztatta katonai tiszteletadással az egykori tisztet.

Vajay László 1922. január 22-én született, az akkori Romániához tartozó Nagybányán, polgári családban. Miután a román hatalom és környezet ellehetetlenítette megélhetésüket, 1928 novemberében áttelepültek Debrecenbe. Szülei előbb a debreceni római katolikus négy osztályos elemi iskolába íratták be, majd nyolc évig a debreceni Piarista Főgimnázium tanulója lett. A család Észak-Erdély visszacsatolása után visszatért Nagybányára. László a kötelező – két éves – katonai szolgálatát is itt teljesítette, melyet 1940. október elsején kezdett meg, mint karpaszományos hegyivadász, ahol 1942 tavaszán léptették elő hadapród őrmesterré. Testvérével, Tiborral együtt 1942-ben felvételiztek, majd tanulmányaikat a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémián folytatták, ekkor lemondott hadapród őrmesteri rendfokozatáról.

Avatására 1944. november 15-én a körmendi kastély udvarán került sor. Végzősként a hegyivadász században a harmadik rangszámot – az öccse, Tibor a másodikat – érte el, az évfolyamon pedig tizedik volt. Így végzős akadémikusok között az első tízben a két Vajay-fivér szerepelt.

1595993438

Ifjú hadnagyként páncélos-elhárítási kiképzésre vezényelték a németországi Drezdába, a kiképzés után pedig már a vészesen közeledő keleti frontra vonult. A szovjet csapatok elöl hátrálva, egységével 1945. február 8-án, háromheti tűzvonalbeli harc után esett szovjet hadifogságba az Odera és Visztula térségében. Betegen került Karéliába, hadifogolytáborba, ahol túlélte a megpróbáltatásokat.

A Szovjetunióból 1947. júniusában érkezett haza Magyarországra. A megpróbáltatásokban is különleges kegy a család számára, hogy a hattagú család három tagja, aki katonai szolgálatot teljesített, épen, sebesülés nélkül jutott haza. Itthon rendfokozatától megfosztották, ezért a civil szférában próbált érvényesülni. Tibor, öccse példáját követve beiratkozott a Számviteli Főiskolára, amelynek elvégzése után főkönyvelőként tevékenykedett nyugdíjazásáig.

A rendszerváltás után testvérével, Tiborral együtt aktívan kezdte meg a ludovikás hagyományok felélesztését. 1991-ben alapító tagja lett a Kéri Kálmán vezérezredes által megálmodott Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek, a Somogy megyei szervezetnek pedig – testvére mellett – szervezője lett.

1993-ban az utókor kései jóvátételeként a ludovikás tiszt rendfokozatát visszaadta, egyúttal a honvédelmi miniszter századossá léptette elő. Ezt követően 1994 szeptemberében hadnagyi aranydiplomáját vehette át. Tibor, öccsével közösen szervezte egykori eskütételük helyén, Körmenden, a Batthyány-kastély várkertjében 50 évvel korábban hadnaggyá avatott bajtársak találkozóját. 1995-ben a körmendi 13 hősi halott tiszteletére saját tervezésű- és kivitelezésű emléktáblát készítettek és avattak az évfolyamtársak jelenlétében a vasi kisvárosban.

Aktív tevékenysége elismeréseként 2006-ban a honvédelem napja alkalmából kézhez kaphatta őrnagyi előléptetését, majd megkapta vas és rubindiplomáját – írta Vajay Lászlóról Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes, aki a ludovikás hagyományok őrzői között Néhai Vajay László őrnagy küzdelmes életútját is az utókor elé tárta.

1595993438

Életének fordulópontjai összekötődtek testvérével, Tiborral. Együtt lettek akadémikusok, együtt tettek esküt, együtt szolgáltak a fronton, még hadifogságban is több szállal kötődtek egymáshoz. Közös területen kezdtek új életet, közösen tettek a ludovikás magyar katonai hagyományok újjáépítéséért és elmúlásukban is egymáshoz kötődnek mostantól.

Néhai Vajay Tibor századostól ez év februárjában vettünk búcsút, most pedig testvérét, Vajay László őrnagyot is magába fogadta hazája földje.

CímkékLudovika