Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Emlékeznünk kell a múltra”

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy / Búz Csaba hadnagy |  2016. november 14. 7:31

A harctereken elesett katonákra emlékeztek világszerte november 11-én. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái és a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium növendékei is csatlakoztak a nemzetközi kezdeményezéshez. A dandár másik helyőrségében, Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren található első világháborús emlékmű talapzatánál gyújtottak mécsest a katonák a háborúk hőseiért és egykori bajtársaikért.

1596023133

Debrecenben a katonák és katonanövendékek mellett a Honvédség és

Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete, valamint a Bocskai István Bajtársi

Egyesület tagjai is tisztelegtek a hősök emléke előtt a

Honvédtemető Pantheonjában. Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, a dandár parancsnoka beszédében elmondta: 1918-ban ezen a napon írták alá az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezményt és ezzel a világháború véget ért a nyugati fronton. A vérben és vasban eltöltött 52 hónap alatt harmincnál is több állam volt hadiállapotban és tizennégy ország területén folytak hadműveletek. A világháborúba behívott katonák száma 72-73 millió volt, az elhunytak száma pedig megközelíti a 10 milliót. A Monarchiából 9 millió katona vett részt a Nagy Háborúban, és közel másfél millió katona vesztette életét.
Az idő múltával ezen a napon nemcsak az első világháború halottjai előtt róják le kegyeletüket az emlékezők: mellettük a külföldi frontokon valaha harcolt minden veterán, békefenntartó és valamennyi hős előtt tisztelegnek.

1596023133

A parancsnok elmondta: „Ezért emlékeznünk kell a múltra, és ehhez az emlékezéshez Debrecenben keresve sem lehet autentikusabb helyet találni, mint a Honvédtemető és a Hősök Temetője. A magyar történelem három korszakának hősi halottjait rejti a sírkert, a Bocskai dandár hősi halott békefenntartó katonáinak emléktáblája pedig a mát, a posztmodern háborúk korszakát idézi elénk. A körülöttünk levő sírdombok, katonasírok, emléktáblák örök mementóként figyelmeztetnek a béke múlékonyságára, a háborúk kegyetlen, emberi életet nem kímélő arcára."

1596023133

A megemlékezés Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren található első világháborús emlékmű talapzatánál a Magyar takarodó elhangzásával kezdődött, amelyet Drót László ezredes beszéde követett. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokhelyettese elmondta: „Mindenkinek, de számunkra, katonáknak kiemelten fontos azon hősök emlékének megőrzése, akik a történelem harcaiban életüket adták a haza védelméért. A háborúban szolgált katonák tisztelete erkölcsi parancs minden katona és közösség számára. Az ilyen megemlékezések, ünnepségek méltó módon állítanak emléket a háborúkban, fegyveres konfliktusokban az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak."

A vásárhelyi katonák végül a mécsesek és virágok elhelyezésével emlékeztek meg a hősi halottaikról, a háborúk neves és névtelen áldozatairól és tisztelegtek a háborút megjárt bajtársak előtt.

1596023133

Fotó: Búz Csaba hadnagy és Hajdú Zoltán tizedes