Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékfa az elődöknek

Szöveg: Révészné dr. Markovics Zita hadnagy |  2013. március 19. 11:55

Március 15-e alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái Debrecenben, a Bem József téren.

„Akkor, ott a debreceni Kossuth téren – készen az afganisztáni és koszovói misszióra –
büszkén lengettem meg a 39. császári és királyi gyalogezred zászlajának mását és tettem
ígéretet arra, hogy méltóak leszünk az ezred 255 éves történelméhez. Azóta ápoljuk a
hagyományokat, ápoljuk az egykori harminckilencesek Debrecenben található sírhelyeit,
emléknapokat tartunk, de bejártuk már a doberdói fennsíkot is. Úgy érzem, ígéretemet
megtartottam" − kezdte ünnepi beszédét Vantal Zsolt alezredes, a 39. lövészzászlóalj parancsnoka.

1595951120

Hozzátette: „Rég elfeledett hagyományt elevenítünk fel azzal, hogy a 39. császári és királyi gyalogezred
tiszteletére hajdanán létrehozott fasort újraültetjük. Terveink szerint minden nemzeti és
katonai ünnepen elültetünk majd egy-egy facsemetét." 

Az ünnepségen Böröndi Gábor dandártábornok, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár
parancsnoka elismerését fejezte ki azért, hogy a zászlóalj katonái tetteikkel tisztelegnek
a hősök emléke előtt. Vitéz Csizmadia József, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör debreceni szervezetének tagja szintén köszönetet mondott a zászlóalj tagjainak.

A dandár lövészzászlóaljának katonái – akik között ma is szolgálnak az egykori gyalogezred
tagjainak leszármazói − 2011. február 3-án kapták meg a 39-es hadrendi számot Hende
Csabától, Magyarország honvédelmi miniszterétől.

1595951120