Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktábla Tapolcán

Szöveg: honvedelem.hu / tapolcaiujsag |  2016. december 14. 9:23

Katonai tiszteletadás mellett leplezték le Tapolcán, az 1956. novemberében, a városban hősi halált halt Gál György honvéd emléktábláját.

Az ünnepségen Vörös Zoltán alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnokhelyettese avató beszédében úgy fogalmazott: Gál György honvéd személyében egy olyan katona kap most méltó emlékművet, „aki 1956 vérzivataros idején, az egymásnak ellentmondó hírek és parancsok ellenére, lelkiismeretére hallgatva, áldozta életét."

1596024636

„Meghalt egy az egyén élete felett álló eszméért, meggyőződéséért. Vállalta a reménytelen harcot a túlerőben lévő szovjet hadsereggel szemben" – hangsúlyozta Vörös Zoltán alezredes.

Dr. Décsey Sándor, a városi könyvtár igazgatója beszédében példaértékűnek nevezte a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezését. Mint mondta, Gál György honvéd huszonkét esztendősen veszítette életét, amikor is a kórház előtt egy szovjet járőr, vagy egy őrkatona lelőtte.

1596024636

A márványtáblát Dobó Zoltán, Tapolca polgármestere és Vörös Zoltán alezredes leleplezték le. Az emlékműnél koszorút helyezett el többek között Dobó Zoltán, Vörös Zoltán alezredes, illetve Nacsa Ferenc, a Tapolca és Környéke Honvéd Bajtársi Egyesület elnöke.

Fotó: HM HIM