Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Erős kezdés – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. szeptember 11. 6:32

A háború 1939 szeptemberében a tengereken is kezdetét vette, méghozzá igen nagy intenzitással: az első incidensre már tíz órával a brit hadüzenet után sor került, míg a harcok kezdeti időszaka inkább német sikereket hozott, főként a tengeralattjárók sikeres tevékenységének eredményeként.

A második világháború tengeri harcainak kezdetén a britek a világ legerősebb hadiflottájában, illetve a már hosszú ideje fejlesztett és tesztelt hangradarban bíztak. Az Admiralitás különösen az utóbbihoz fűzött nagy reményeket, legalábbis erre enged következtetni a már 1937 során megfogalmazott véleményük, miszerint a szonár biztosítja, hogy a tengeralattjáró soha többé nem fog olyan problémákat okozni, mint tette azt 1917-ben. A brit haditengerészeti vezetés inkább a modern, erős fegyverzettel felszerelt német felszíni hajóktól tartott, melyek viszont – mint később kiderült – 1941 után már nem jelentettek komoly fenyegetést.

Mindeközben a nagy ellenfél, a német Kriegsmarine irányítóit a megosztottság jellemezte: köztük a felszíni hajók, illetve a tengeralattjárók hívei egyaránt akadtak. Ezzel is magyarázható, hogy a háború kitörésekor Karl Dönitz tengernagy, a tengeralattjáró-flotta parancsnoka mindössze 57 bevethető egységgel rendelkezett, így ekkor még nem valósíthatta meg dédelgetett elképzelését, a „Farkasfalka-taktikát", vagyis a nagy számban összevont búvárhajók koncentrált támadását.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 13-án megjelenő számában!