Esélyegyenlőségi nap a dandárnál
Szöveg: Kelemen Norbertné törzsőrmester | 2016. június 3. 18:29Ebben az évben a Vay-napok részeként, Hajdúhadházon rendezték meg a Bocskai-dandár hagyományos esélyegyenlőségi napját. Idén a nők voltak a rendezvény kiemelt célcsoportja, így az előadások ebben a témában szóltak a dandárnál szolgáló hölgyekhez.
![1596014484](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f213f944e7dd604323216.jpg)
Sajtos Szilárd százados, a dandár református tábori lelkésze előadásában kifejtette: családjában több generációra visszamenőleg sokan választották a katonai hivatást, így valamilyen módon a családja nő tagjainak életét hosszú évtizedeken át ez befolyásolta. Ezt követően beszélt a Bibliában, az Ószövetségben és az Újszövetségben megjelenő nőkről, azok szerepéről, jelentőségéről. Sajtos Szilárd kiemelte: nő és férfi között legfontosabb a feltétel nélküli szeretet, egymás elfogadása, a nő sokféle szerepének a férfi általi elismerése.
Vecseri Szilvia őrnagy, a Honvéd Vezérkar Személyügyi Csoportfőnökség Humánszolgálati Osztályának főtisztje, a Honvédszakszervezet Esélyegyenlőségi Munkabizottságának tagja arról beszélt, miként éli meg a nő, hogy több más szerepe mellett egy férfias foglalkozást választott hivatásául.
![1596014484](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f213f949bccc157111624.jpg)
Irha Edina hadnagy, az alakulat pszichológusa pedig a nők és férfiak közötti különbségekről és a nőket jellemző sztereotípiákról tartott előadást.
Fotó: Cs. Sárkány Beáta hadnagy