Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Eskühöz!”

Szöveg: Földházi Enikő százados | Fotó: Petrovics Renáta |  2020. május 25. 8:09

Megnövelt tér- és távközökkel, a családtagok és barátok nélkül, mégis különleges méltósággal zajlott le az ünnepélyes katonai eskütétel május 22-én a tatai laktanyában.

1596079939

Három héttel ezelőtt rendhagyó bevonulásnak lehettek tanúi a Klapka György Laktanya kapui; május 4-én nem a hagyományos alapkiképzésre érkeztek be az ország minden tájáról a bevonulók. A koronavírus okozta járványügyi veszélyhelyzet következtében ugyanis a Magyar Honvédség alakulatai rövidített idejű katonai alapfelkészítést (RIKAF) tartanak a megszokottnál jóval kisebb létszámú kiképzendőknek. 

Az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál a hathetes alapkiképzéshez hasonlóan a háromhetes RIKAF során is elsődleges cél volt, hogy a katonai alapismereteket (az alaki fogásoktól az egészségügyi ismereteken át a fegyverkezelésig) készségszinten megtanítsák a kiképzendőknek. Mindezek mellett a kiképzők nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy a leendő katonák fizikai állóképességét és mentális erejét is fejlesszék. 

1596079939

Az intenzív kiképzés zárásaként a tatai laktanya alakulóterén huszonegyen tehettek katonai esküt, az esküelőmondó Meisitz Marcell közkatona volt. Lőrincz Gábor dandártábornok, a tatai alakulat dandárparancsnoka ünnepi beszédében kiemelte, hogy bár a járványügyi szabályok miatt nem lehetnek jelen az esküt tevők szerettei ezen a jeles napon, attól ez még életük egyik, katonai pályafutásuknak pedig talán a legfontosabb pillanata marad. Hozzátette, azok mondták el elöljáróik és bajtársaik előtt a katonai eskü szövegét, akik elég elhivatottak és felkészültek ahhoz, hogy aszerint is cselekedjenek.

A rövidített idejű katonai alapkiképzést és az eskütételt követően a katonák megkezdik szolgálatukat a tatai dandárnál, és felkészítésük hamarosan folytatódik a kiegészítő alapkiképzéssel.

GALÉRIA

Címkékeskü