Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évértékelő és feladatszabó az első világháborús hagyományőrzőknél

Szöveg: Dr. Tóth Gergely százados |  2017. február 6. 6:14

A már kialakult szokásoknak megfelelően, a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár – amely HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum partner szervezete – hagyományőrzői január 28-án tartották évértékelő-feladatszabó értekezletüket.

1596027090

A „dandár" ez esetben valójában egy ernyőszervezetet takar, amelynek célja 2014 óta, hogy az első világháborús hagyományőrzéssel foglalkozó, megfelelő színvonalat elérő, fejlődni képes és hajlandó csapatokat összefogja, és a centenáriumi megemlékezésekbe bekapcsolja. Így nemcsak gyalogezredeket megjelenítő csapatok, hanem huszárok, tüzérség és trén, valamint (a hölgyeket összefogó) vöröskeresztes önkénteseket megjelenítő különítmény is részét képezi a dandárnak.

A 2016-os évet értékelve Babák László nyugállományú ezredes, parancsnok kiemelte, hogy sikerült több nagyszabású rendezvényen részt venni, ezek közül a legfontosabbak a száz éve lezajlott uralkodóváltáshoz (I. Ferenc József halála, Boldog IV. Károly trónralépése) kapcsolódtak, de több esetben állami protokollrendezvények hagyományőrző díszelgő kiszolgálását is sikeresen végrehajtotta az állomány, valamint ez volt az az év, amikor nemzetközi színtéren is több sikeres bemutatkozásra (Ausztria, Német- és Olaszország, Szlovénia) került sor. Az eddigi évek munkája a tekintetben is beérett, hogy a csapat felvételt nyert a Közép-Európai Hagyományőrző Szövetségbe, amely elsősorban a volt Osztrák-Magyar Monarchia, valamint a német nyelvterület minőségi hagyományőrzését tömöríti. Az állománygyűlésen részt vettek osztrák partnerszervezetek képviselői is, velük a nap végén bilaterális megbeszélésekre is sor került, amely során követendő példaként jellemezték a magyar csapatok elmúlt évek során mutatott fejlődését, valamint jelezték szándékukat a szorosabb együttműködésre.

1596027090

A dandár részeit alkotó „ezredek" (tagegyesületek) vezetői ezt követően egyenként jelentést tettek felszereltségükről és képességeikről. Itt is látható volt a fejlődés 2015-höz képest, az egyenruházat és egyéni felszerelés terén nem csak közelebb kerültek a csapatok a teljességhez, hanem a tekintetben is „haladtak a korral", hogy többeknél elkészült a meglévő csukaszürke ruházat mellett az 1916-tól bevezetett tábori szürke felszerelés.

A tábori szürke megjelenése már csak azért sem felesleges, mert mint azt a HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság jelenlévő médiaigazgatója, Zsalakó István elmondta: a tervezett, isonzói csatákat (1915-17) feldolgozó filmnél – a Halhatatlanok című dokumentumfilmben való sikeres szereplést követően – ismét számítanak a dandár hagyományőrzőinek részvételére. Az állománygyűlés másik vendége, Székely Tibor hagyományőrző ezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség vezetője pedig több területen is javaslatokat fogalmazott meg a Szövetség és a Gyalogdandár közötti, kölcsönösen előnyös együttműködésre.

1596027090

A 2017-es év tervezett eseményei – amelyeket a résztvevők Sándor Zsolt őrnagy vezetésével tekintettek át – közül kettő érdemel még mindenképpen külön említést: az egyik a Monarchia talán legnagyobb győzelme, a „caporettói csoda" jubileumának a megünneplése, a másik pedig, bár nem I. világháborús, de legalább annyira jelentős évforduló: a kiegyezés és Ferenc József alkotmányos magyar királlyá koronázásának 150. évfordulója.

1596027090

Fotó: Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár