Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Amerika megszakította a diplomáciai összeköttetést Németországgal

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. február 6. 7:56

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

„Harc a legerősebb eszközökkel. Mit jelenthet ez abban a borzalmas vérfürdőben, amely harmadik éve pusztitja már az emberiséget? Azt hittük, hogy a borzalmaknak immár nem lehet fokozásuk s ugylátszik, hogy mégis van. A szörnyűséges öldöklés és emberpusztitás a tengeren még rettenetesebb formát fog ölteni, az áldozatok száma a tengeren is meg fog növekedni s az elsülyedő hajókkal nemcsak milliárdnyi javak, de a mindennél becsesebb emberélet is az eddiginél sokkal nagyobb mértékben fog elpusztulni. A központi hatalmaknak az ántánt elleni küzdelmében a tengeralattjárók bizonyultak a legfélelmetesebb és leghatásosabb fegyvernek. Éppen most jelent meg a hivatalos kimutatás, amely szerint a buvárhajóharcban eddig négymillió tonna tartalmu hajót veszített az ántánt. Ezt az erős fegvvert akarják most a legkiméletlenebb módon alkalmazni (…)" – írja a Népszava februári száma.

1596027091

Amerika már megtette az első lépést? – teszi fel a kérdést a Népszava. A cikket elolvasva megtudhatjuk: „Wilson elnök és Lansing külügyi államtitkár órák hosszat tanácskozott a tengeralattjáró blokád következtében előállott uj helyzetről. A tanácskozás után közölték, hogy az amerikai kormány már is megtette a bevezető lépést, de erről semmi részletet sem hoztak nyilvánosságra."

A keleti harctérről annyit közöl a napilap, hogy most csönd van, mert a havazás akadályozza a hadműveleteket.

Ahogy a Népszava is úgy a Pesti Hírlap is beszámol arról, hogy diplomáciailag szakított az Unióval Németország. „Amerika megszakitotta a diplomáciai összeköttetést Németországgal. Wilson üzenete, mely ezt a lépést magyarázni próbálja, még nyitva akar hagyni egy ajtót a békés megoldás számára, de nem áltatjuk magunkat. Azon a nyitva hagyott ajtón nem a becsületes béke érkezését, hanem a megalázkodó központi hatalmak térdet-fejet hajtását várja" – olvasható a Pesti Hírlapban.

(A sajtószemlét az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien készítette.)