Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyvernemi napjukat ünnepelték

Szöveg: Horniák Dóra |  2017. december 2. 14:50

Fegyvernemi napját ünnepelte a logisztikai szakállomány november végén az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál (MH BHD) a Petőfi-laktanyában.

1596042016

Az ünnepi állománygyűlésen felolvasták dr. Simicskó István honvédelmi miniszter és dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök köszöntőlevelét.

1596042016

„A logisztika az a szakterület, amely sokrétűsége folytán átöleli a katonai hétköznapok teljes egészét, egyben a honvédség legszerteágazóbb szakterülete, huszonhárom anyagnem együttes tevékenységét foglalja magába. A mindennapi életben a logisztikai feladatok ellátásának szakszerűsége, pontossága, folyamatossága, összehangoltsága döntő tényezője a Magyar Honvédség sikerének" – mondta ünnepi beszédében Solymosi Ferenc ezredes, az MH Logisztikai Központ Logisztikai Igazgatóság logisztikai igazgatója.

A megemlékezést követően Baráth Ernő dandártábornok, az MH BHD parancsnoka és Mudra József ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese adott át elismeréseket.

Az állománygyűlés a Budapest Helyőrség Zenekar ünnepi műsorával zárult.

1596042016

Fotó: Szabó Lajos zászlós

Címkéklogisztika