Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyvernemi napot ünnepeltek a katonai repülésirányítók

Szöveg: Tasi Tibor |  2019. június 6. 8:03

Június elseje a katonai repülésirányítók napja, amely 2013-tól hivatalosan is fegyvernemi nap. Ebből az alkalomból rendezték meg mintegy 70 fővel a szakma nyolcadik találkozóját, amelynek Pápa, Szolnok, Kecskemét és Veszprém után ezúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont.

https://hhk.uni-nke.hu/hirek/2019/06/04/fegyvernemi-napot-unnepeltek-a-katonai-repulesiranyitok
1599203744
Ötvenöt éve kezdte meg tanulmányait Szolnokon az első vadászirányító megfigyelő tancsoport. „A szakterület azóta nagy utat járt be, hiszen az idei már a nyolcadik alkalom, amikor fegyvernemi ünnepként emlékezünk a repülésirányítók napjára" – fogalmazott köszöntőjében Kilián Nándor dandártábornok. A Magyar Honvédség Parancsnokságának légierő haderőnemi szemlélője kiemelte: a repülésirányítók munkája szerteágazó, hiszen békeidőben is olyan fontos feladatokat végeznek, mint a kutató-mentő szolgálat biztosítása, a hazai és szövetségesi légi műveletek légi vezetése, irányítása, valamint a katonai reptereken zajló műveleti és kiképzési repülések biztosítása.

1599203744
A dandártábornok arról is beszélt, hogy a magyar légierő jelentős fejlesztések előtt áll. A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében 20 darab új, könnyű, többcélú H145M típusú helikopter és tizenhat darab, többek között személyszállító, kutató-mentő és tűztámogató képességekre bevethető H225M helikopter érkezik hazánkba, valamint két-két darab Airbus és Falcon típusú szállítógép állt hadrendbe. Ezek mellett a légvédelmi rakéta – és radartechnika modernizálása is napirenden van. A dandártábornok szerint a legnagyobb kihívást a megérkező technika kezelésére és működtetésére alkalmas szakszemélyzeti állomány feltöltése jelenti majd a következő évtizedekben, ebben nemcsak a pilótaképzés, hanem egyebek mellett az irányítóképzés is benne van.

A rendezvényen résztvevők megismerhették a HM Állami Légügyi Főosztályának munkáját is. Halászné dr. Tóth Alexandra ezredes, a szervezet kiemelt feladatai között említette a Magyar Honvédség légiforgalmi szolgálatainak szakirányításával összefüggő döntéselőkészítő tevékenységet, továbbá a Hungarocontrol Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.-vel való együttműködési projektek vezetését is. A fegyvernemi napon Bakos József, a HungaroControl Zrt. ATS Légiforgalmi Főosztályának vezetője rámutatott: tavaly átlépte az 1 milliót a szolgálat által irányított gépek száma, amelyhez még hozzájön az a 115 ezer légijármű, ami az általuk felügyelt Koszovó légterében repült a hatezer láb fölötti légtérben. A szakember beszélt a légi útvonal hálózat 2015-ben történt eltörléséről, továbbá rámutatott a légiforgalom-szervezés terén egész Európára jellemző kapacitáskrízisre is.

A szakemberek utánpótlásának biztosítása modern technikai körülmények között zajlik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti Campusán, ahol egy háromdimenziós toronyszimulátorral számos légiforgalmi helyzet modellezhető valós munkahelyi körülmények között. A repülésirányítók jövő évi fegyvernemi napja várhatóan a felújított kecskeméti légibázison lesz.

1599203745
Fotó: Bagi László