Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyverzet-ellenőrzési gyakorlat

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2015. február 9. 10:31

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében gyakorlati foglalkozáson vettek részt a közelmúltban az orosz nyelvű fegyverzet-ellenőrzési tanfolyam hallgatói.

1595987452

A tanfolyam során a résztevők a fegyverzet-ellenőrzés fontosabb szerződéseiről: a CFE-ről (Conventional Armed Forces in Europe − európai hagyományos fegyveres erők) és a CSBM-ről (Confidence & Security Building Measures − bizalom- és biztonságerősítő intézkedések) szóló előadásokat hallgattak meg, amelyeket a gyakorló foglalkozások követtek. A CFE a hidegháborút követő megállapodás, amelyben a felek maximalizálják egymás hagyományos katonai eszközeinek és haderőinek létszámát, a CSBM ismertebb elnevezése pedig a bécsi dokumentum.

Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ által szervezett elméleti foglalkozásokat követő kihelyezett gyakorlati értékelő látogatás Kovács József ezredes előadásával kezdődött, amelyben a dandárparancsnok helyettese ismertette az alakulat és a helyőrség rendeltetését, szervezeti felépítését, illetve feladatait. Ezt követően a csoport tagjai megtekintették a 3. Bercsényi Miklós Lövészzászlóalj épületében található fegyverszobát és egy legénységi elhelyezési körletet.

1595987452

A program a 62. Lövészzászlóalj telephelyén folytatódott, ahol bemutatták az alakulatnál rendszeresített harcászati eszközöket, majd ezt követően a résztvevők a technikai kiszolgálóállomást szemlélték meg.

A tanfolyam keretein belül tervezett látogatáson a magyar hallgatókon kívül a belga, a brit, a cseh, az észt, a francia, a lengyel, a német, a spanyol és az ukrán ellenőrzési központok munkatársai is részt vettek.

1595987452