Felavatták a hős honvédő síremlékét

Boczonádi Szabó József emléke előtt tisztelegtek Kiskunfélegyháza és a környező települések polgárai. „Páratlan összefogásnak lehetünk tanúi, hiszen ez a felújított síremlék ékes példája a nemzetek, intézmények, utódok, szakemberek jó szándékú és tiszteletteljes együttműködésének. Örömünkre szolgál és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a közös összefogás által méltó módon, felújított síremlékkel, megújult környezetben alussza örök álmait Damjanich egyik legvitézebb katonája" – mondta avató beszédében Csányi József. Kiskunfélegyháza polgármestere hangsúlyozta: amikor a sírhely és emlékmű rendbehozatalának gondolatával megkeresték a Honvédelmi Minisztériumot, kérésük támogatásra talált. Terveiket Boczonádi őrnagy Amerikában élő dédunokája, Pototzky Antal is örömmel fogadta, aki családjával az ünnepségen is részt vett. Boczonádi Szabó József sírhelyének felújítását a város önkormányzatának szerepvállalásán kívül a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum is támogatta.

A város híres szülöttjének életútját Schmidt Zoltán dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnökének támogató helyettese ismertette. Rövid összefoglalójában elmondta: a 125 éve elhunyt Boconádi Szabó József altábornagy egész életét a haza szolgálatának szentelte. 1843-ban V. Ferdinándtól nemesi címet kapott, egyben jogot a Boczonádi előnév használatára. A nemesi oklevél megnyitotta a fiatal tiszt számára a lehetőségeket, és a nemesi testőrség tagja lett. Boczonádi Szabó József példaképpé vált nemcsak kortársai, hanem a mai katonák előtt is. A szabadságharc leverése után hadbíróság elé állították, majd több mint 6 évre bebörtönözték. Szabadulása után visszatért szülővárosába, ahol családot alapított. Házasságából három gyermeke született, fia vitte tovább a nemesi Boczonádi nevet. Az ő leszármazottjai a Pototzky család tagjai, akik ma az Amerikai Egyesült Államokban élnek. Az altábornagy pályája csúcsára 1882-ben jutott fel, amikor kinevezték az újraindított tisztképző, a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia első parancsnokává. Ezt a tisztséget másfél évig látta el, utána nyugállományba vonult. 1893-ig bekövetkezett haláláig szülővárosban, Kiskunfélegyházán élt.