Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Felderítő-gyorsleltár

Szöveg: Szabó Béla |  2016. december 23. 11:45

Dandár- és zászlóaljparancsnok-váltás, határvédelmi feladatok, hazai és nemzetközi gyakorlatok, missziós szerepvállalás: íme, néhány körülmény, amely alapvetően befolyásolta az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő-zászlóalj 2016. évi ténykedését.

1596024982

A Magyar Honvédség egyetlen felderítő-zászlóaljának ez évi mindennapjairól Kreácsik Ákos őrnagy, a zászlóalj törzsfőnöke, jelenleg megbízott parancsnoka (aki immár második alkalommal tölti be ezt a beosztást) tájékoztatta magazinunkat.

– Hajnal István alezredes, a zászlóalj parancsnoka jelenleg külszolgálatot teljesít; helyettese, Hadi Attila őrnagy pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen vesz részt mesterképzésben, így 2013 ősze, 2014 tavasza után ismét én látom el a megbízott parancsnoki teendőket – mondja az őrnagy, akinek helyzete a külső szemlélő számára „áldás és átok" egyszerre. Egy fiatal tisztnek ugyanis roppant megtisztelő, hogy ilyen szinten megbíznak benne, viszont elég „sűrű" időszakban kell helytállnia immár másodszor.

1596024983

Kreácsik Ákos őrnagy

Beszélgetésünket egy gyors leltárral, zászlóalj-bemutatással kezdjük. A zászlóaljparancsnok közvetlen alárendeltségében ténykedik a strukturált törzs, amelyet a törzsfőnök irányít, a felderítési adatfeldolgozó és értékelő csoport, a személyügyi részleg, és a támogató szakasz. Harcoló alegységei között találjuk a mélységi felderítőszázadot, amelybe egy ejtőernyős, egy ejtőernyős-búvár, valamint egy csapatfelderítő szakasz tartozik. A csapatfelderítő század négy, BTR–80-as páncélozott szállító harcjárművekkel felszerelt szakasszal rendelkezik. Következő szervezeti elemük a harctéri hírszerző képesség, öt szakasszal. Elektronikai hadviselési századukban találjuk a rádió-felderítő, a technikai-felderítő, a zavaró, valamint a SUAV-szakaszt (Small Unmanned Air Vehicle – pilóta nélküli, kisméretű felderítő repülőgép).

Az igencsak szerteágazó tevékenységet folytató alakulat tagjai 2015 augusztusától idén februárig a KFOR 13. váltásában vettek részt, tavaly szeptembertől pedig (váltásokban) egy felderítőszakaszuk a határvédelemmel kapcsolatos szakmai feladatot lát el, de vezényelnek katonákat járőrözésre is. E sokrétű, és nem csak honi területen végzett munka megszervezése jelentős kreativitást igényel a vezető szervektől, például a katonák pihentetése terén is.

1596024983

A külföldi szerepvállalás, valamint a határvédelmi feladatok azonban nem adnak felmentést számukra a szakmai munka alól, a két- és többoldalú gyakorlatokról nem is beszélve. Az idei év ilyen gyakorlatai közül kiemelkedik a Hórusz Szeme 2016 harctéri hírszerző gyakorlat, valamint a Rejtett Portya 2016. Szintén jelentős volt a Strong Will 2016 erőpróba, amelyen részt vettek a francia 3. Esterházy Huszár Felderítőezred katonái is, akikkel az együttműködés még 2012-ben kezdődött. Ezen a gyakorlaton – aminek egyik mozzanatában rajtaütést hajtottak végre egy gépjárműoszlopon – amerikai megfigyelők is jelen voltak. A következő feladat megint a harctéri hírszerzőkre várt: a zászlóalj kijelölt erői részt vettek a Nagyváradon tartott többnemzeti, Steadfast Indicator 2016 gyakorlaton.

Ennyi feladat láttán nem megkerülhető a felvetés: mikor van idejük kiképzésre?

– Jó kérdés – mondja Kreácsik őrnagy. Ezen mi magunk is sokat gondolkodunk.

A már eddig említett ténykedések során a zászlóalj katonái magas szinten elsajátították és gyakorolták a technikai eszközök kezelését. Példaként említi, hogy a zászlóaljat ellátták mozgócél-felderítő lokátorokkal, hőkamerákkal, éjszakai figyelőműszerekkel, amelyeket már professzionális szinten alkalmaznak a katonák például a határvédelmi feladatok során, de meg kellett oldaniuk, hogy ezen eszközök kezelését minden ilyen beosztást ellátó katona elsajátíthassa. Ezért minden hónapban beterveznek egy hét szakfelkészítést, melyet követően kéthetes váltásokban minden szakbeosztású katona „tesztelheti" magát a határon. E mellett a saját, és a nemzetközi gyakorlatok forgatókönyvét úgy állítják össze, hogy a begyakorlás mellett jusson kellő idő a kezdők szakfelkészítésére is. Még olyan körülmények közepette is, hogy az adott feladatról visszatérőknek biztosítani kell a regenerálódást, a szabadságolást, amely nem minden esetben valósul meg olyan mértékben, mint ahogyan azt az állomány megérdemelné.

1596024983

Sajnos a „Bornemisszánál" is nagy a fluktuáció, egyre több komoly szakmai és missziós tapasztalattal rendelkező szerződéses katona hagyja el a zászlóaljat, és más alakulatoknál keres új kihívásokat, vagy külföldön próbál szerencsét. Helyeiket betölteni a frissen jelentkezőkkel, ilyen körülmények között nem kis kihívás.

Mindezek persze nem panaszszavak, csupán tények, amelyek befolyásolják a szolgálatellátásukat. Persze ilyen viszonyok között is vannak jelentős sikereik. Ejtőernyőseik közül tizenhárman megszerezték a „légcellás licencet", így ők már az amerikai gyártmányú MC–5-ös ejtőernyőkkel is kijuttathatók a műveleti területre. Az UAV-szakasz Skylark (Pacsirta) felderítő repülőgépeinek éles alkalmazása mellett (Afganisztán) a zászlóalj szakemberei részt vesznek egy hazai fejlesztésű, hasonló tulajdonságokkal rendelkező repülőgép tesztelésében is, és természetesen ők is rendelkeznek quadrocopterrel. Megőrizték és továbbfejlesztik ejtőernyős, búvár és alpin képességüket is, bár ez utóbbi gyakorlására az elmúlt időszakban kevesebb idejük jutott. A „vízen járást" sem felejtették el, jelenleg tervezik azt a 2017-ben, Szentesen végrehajtandó gyakorlatot, amelyben a zászlóalj csaknem minden alegysége részt vesz majd. A feladat során a csapatfelderítők a folyóátkelés biztosításának feladatait látják el, a mélységi felderítőket ejtőernyős kirakással juttatják célba, búvárjaik pedig a partraszállás terepszakaszát derítik fel és biztosítják. Mindeközben lehetőséget teremtenek az újonnan érkezettek szakfelkészítésére is.

A jelenlegi csapat felkészült, motivált, kellő tapasztalattal is rendelkezik, így minden feltétel adott ahhoz, hogy a zászlóalj megfeleljen alaprendeltetésének.

1596024983

Éppen ezért Kreácsik őrnagy örül annak, hogy e zászlóaljat irányíthatja ideiglenesen, s ehhez a megfelelő dandárparancsnoki támogatást is megkapja. Szolgálati ideje alatt több misszióban vett részt. Többek között 2003–2004-ben az iraki MH Szállítózászlóaljban hetvenhárom konvoj kiséréséért felelt, mintegy tizenkétezer kilométert megtéve. 2006-ban a bosznia-hercegovinai Katonai Rendfenntartó Kontingens egyik szakaszparancsnoka volt. 2009-ben az afganisztáni PRT 6. váltás felderítőrészlegének helyettes vezetőjeként szolgált. 2012-ben a koszovói KFOR-ban volt összekötőtiszt. 2015-ben ismét a KFOR következett, a 13. váltás hadműveleti tisztjeként tevékenykedett.

Végezetül személyes dolgokról is beszélgettünk. Mint mondta, egri születésűként és egykori egri felderítőként nehéz volt neki áttelepülni Debrecenbe, főleg úgy, hogy három éven keresztül ingázott a két város között. Hegyvidéki gyerekként a Hortobágy látványa sokáig kissé megrázó élmény volt számára, de aztán a „hátország", felesége és két kislánya – mint minden más esetben – ezen is átsegítette. Ma már „belakta" a várost, otthon érzi magát. Ami pedig a közeljövőt illeti: egy nyugodalmasabb időszakban szeretne továbbtanulni a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mesterképzésén.

1596024984

Fotó: Füzes Judith és az MH 5. Bocskai István Lövészdandár archívuma

Forrás: Magyar Honvéd 2016. december

Címkékfelderítő