Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Felkészültünk az ellenőrzésre”

Szöveg: Búz Csaba hadnagy |  2012. október 2. 9:42

A NATO CREVAL-ellenőrzésre több hónapon át készülő MH Zászlóalj Harccsoport (MH ZHCS) gerincét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalja alkotja. A harccsoport parancsnokát, Deme László őrnagyot az eltelt időszakról és az elvégzett feladatokról kérdeztük.

Mit érdemes tudni a NATO CREVAL-ellenőrzésről?

A zászlóalj-harccsoport egyike a Magyarország által a NATO-nak felajánlott alegységeknek. A CREVAL során ellenőrzik a harccsoport hadműveleti követelményeiben előírt feladatainak – például más NATO-tagország megsegítése, részvétel válságreagáló és béketámogató műveletekben – ellátására történt felkészültséget. Október első hetében először az okmányokat, valamint a technikai és fegyverzeti eszközöket vizsgálják. Ezt követően megnézik a harccsoport egy azonnali indulásra kész, felderítésre alkalmas előkészítő részlegét is. A következő napokban éleslövészettel egybekötött – a műveleti területen is várható – összetett harcászati feladatokat kell a zászlóaljnak teljesíteni. A körülbelül harminc főből álló ellenőrzési csoportot az MH Összhaderőnemi Parancsnokságról, illetve az alárendelt szervezetek állományából érkezők alkotják. Francia megfigyelők is érkeznek, akik a NATO-főparancsnokság felé biztosítják majd az ellenőrzés hitelességét.

A felkészülés során új képességeket is kialakítottak?

Nem, mert a kiképzésünkbe könnyen be tudtuk építeni a felkészülést, amelybe a korábbi tapasztalatokat is sikeresen beillesztettük. Mivel a katonáknak nem kellett új képességeket elsajátítaniuk, ezért inkább a kevésbé gyakorolt területekre helyeztük a hangsúlyt. Például Táborfalván a lövészszázadok vegyivédelmi mentesítését, illetve a kecskeméti repülőbázisról érkező JAS-39 Gripen vadászgép részvételével a légi támogatás igénylését is gyakorolhattuk, a lövészrajok pedig egy feltételezett aknamezőn gyakorolták a biztonságos átjáró kialakítását.

1595942426


Az eredményes kiképzés érdekében milyen gyakorlatokat terveztek meg?

A fokozatosság elvét követve az alapoktól, a katonák egyéni felkészülésétől kezdtük a kiképzést. Minden egyes kiképzési szakasz végére egy ellenőrző foglalkozást terveztünk, így a század „összekovácsolását" a MILES lézeres szimulációs rendszer használatával egybekötött 32 órás harcászati gyakorlat zárta le. Kiemelt figyelmet fordítottunk a parancsnokok önálló tevékenységének elősegítésére, illetve a támogató erők alkalmazásának gyakoroltatására. A zászlóalj és a kiegészítő modulelemek tevékenységének összehangolását a 72 órás gyakorlat tette lehetővé, ahol először dolgozott együtt a harccsoport teljes állománya.

Hogyan értékelné a harccsoport felkészültségét?

A felkészítési időszakra betervezett feladatokat maradéktalanul és eredményesen elvégeztük. A kiképzések során szerzett tapasztalatok alapján a harccsoport az elvárásoknak megfelelően felkészült, az ellenőrzésre készen áll.

A minősítés megszerzése esetén hárul-e majd plusz feladat a zászlóaljra?

A 62. lövészzászlóalj a következő kiképzési időszakban alapvetően válságkezelési feladatokra készül fel, ami illeszkedik a harccsoport feladatrendszerébe is. Természetesen igyekszünk a most elért kiképzési szintet megtartani, ezért – a zászlóaljat kiegészítő modulokkal közösen – évente legalább egy, éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlatot tervezünk.