Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gránát volt a gátoldalban

Szöveg: Szűcs László |  2012. október 2. 10:50

A 39. héten, azaz szeptember 24–30. között 81 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 32 esetben kellett soron kívül intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Fülöpné Várkonyi Melinda főhadnagy, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2012-ben eddig összesen 2316 bejelentést kaptak.

Szeptember 24-én a főváros XI. kerületéből, a Farkasréti Általános Iskolából érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy az udvaron végzett földmunkák során több, feltételezhetően a második világháborúból visszamaradt lőszer került elő. A helyszínre érkező tűzszerészek egy nap alatt nem is tudták összegyűjteni a különböző gyalogsági lőszereket, összesen három napot dolgoztak az általános iskola udvarán. A munka végeztével a lőszereket a központi gyűjtőbe szállították.

Szeptember 26-án Érden akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. Az Alsó úton, egy családi ház felújítása közben a padláson, a ház tetőszerkezetébe ékelődve találtak rá egy 88 milliméteres, német gyártmányú légvédelmi repeszgránátra. A Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr megállapította, hogy a gránát nem szállítható, így azt a ház kertjében kellett felrobbantaniuk. A munkálatok idejére a közeli iskolát ki kellett üríteni. Mindez 140 gyermeket és a pedagógusokat érintette.

Ugyanezen a napon Kiskőrösre is ki kellett vonulniuk a tűzszerészeknek, mivel az egyik színesfémhulladék-átvevőhelyen világháborús robbanószerkezetet találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr megállapította, hogy egy 85 milliméteres repeszgránát került a fémhulladék közé. A tűzszerészek a gránátot a helyszínről elszállították és a közelben kijelölt helyen megsemmisítették.

Szeptember 28-án Szolnokra riasztották a tűzszerészeket, mivel a Tisza és a Zagyva folyók torkolatánál, a gátoldal tisztítása közben egy 120 milliméteres, angol gyártmányú srapnelgránát került elő. A bevizsgálás idejére a két folyó hídját és a köztük lévő útszakaszt a Sulykovszki Róbert zászlós vezette járőr lezáratta a forgalom elől. A robbanószerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítették meg.

Fotó: MTI

Címkéktűzszerész