Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feltehetően világháborús bomba került elő egy biatorbágyi iskola udvarán

Szöveg: honvedelem. hu / MTI |  2018. április 10. 12:17

Feltehetően világháborús bomba került elő egy biatorbágyi általános iskola udvarán április 10-én, kedden – tájékoztatta az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t. A környéken öt utca lakóházait kiürítették és az utcákat lezárták.

Dr. Markovics Zita főhadnagy elmondta: Biatorbágyon a Karinthy Frigyes utca 4. szám alatti iskola udvarán tereprendezési munkálatok közben akadtak egy feltehetően második világháborús, nagyjából 100 kilós bombára.

1599184762

A feltételezett robbanótest 45 fokos szögben 50 centiméter hosszúságban áll ki a földből. Ahhoz, hogy a tűzszerészek be tudják azonosítani, ki kellett üríteni az iskolát, valamint a 200 méter sugarú körben található házakat is – közölte a kommunikációs tiszt.

Markovics Zita később elmondta: a tűzszerészi munkálatok idejére több utcában – a Karinthy, a Kazinczy, a Mária királynő és a Dózsa György utcában – 43 lakóházat ürítettek ki. Ez mintegy 70 embert és az iskolában tartózkodó gyerekeket és felnőtteket érinti.

1599184762

Fotó: Mihádák Zoltán (MTI)

Címkéktűzszerész