Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Fogadj örökbe egy ovit!”

Szöveg: MHP PKI TNYO | Fotó: MHP SZCSF |  2019. december 28. 9:35

Magyarországon jelenleg ötszáznál is több olyan óvoda működik, ahova hátrányos helyzetű, gyerekek járnak. Játékok, ruhák, kézműves eszközök mellett sokszor tisztítószerekre, zsebkendőre, fogkefére, szappanra vagy akár ágyra is szüksége lenne ezeknek az intézményeknek.

1596074449

A „Fogadj örökbe egy ovit!" elnevezésű mozgalmat három édesanya indította el, akik munkájukból adódóan komoly rálátással rendelkeznek a hátrányos helyzetű gyerekek problémáira. Ennek köszönhetően hamar rájöttek, hogy hogyan tudnának a lehető legtöbb gyermeknek segíteni. „Ha egy intézménynek juttatjuk el a feleslegessé vált dolgainkat, több tíz, sőt akár több száz gyerek életét könnyíthetjük meg" – mondták.

1596074449

A kezdeményezéshez csatlakozva, december 18-án a Magyar Honvédség Parancsnokság  Személyzeti Csoportfőnökségén (MHP SZCSF) dolgozó három katona felkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fulókércs óvodáját. A látogatókat Czikó Angéla intézményvezető fogadta, majd egy kötetlen beszélgetés során részletes képet kaphattak az óvodáról, az oda járó gyerekekről, az általuk végzett nevelőmunkáról, valamint az eddig elért eredményeikről.

1596074450