Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Foglalkozás gépjárművezetőknek és szállítmánykísérőknek

Szöveg: Hegedüs Anita |  2017. május 11. 11:24

Három napos vezetési gyakorlatot, illetve szállítmánykísérő szakkiképzést rendezett az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) Táborfalván, az alakulat Közlekedési Anyagtároló és Kiképző Részlegének bázisán. A foglalkozás – amelyen az MH KKK érintettjei mellett az MH Anyagellátó Raktárbázis katonái és közalkalmazottjai is részt vettek – a képességek folyamatos fenntartását és további fejlesztését szolgálta.

1596031828

„Nincs két egyforma szállítási, illetve szállítmánykísérési feladat, minden helyzet egyedi megoldásokat követel. Ezt kell hozzáértő szaktudással felismerni és ehhez rugalmasan alkalmazkodni azoknak a katonáknak és közalkalmazottaknak, akik az MH Katonai Közlekedési Központ gépjárművezetői valamint szállítmánykísérői beosztásait betöltik"- mondta Hajnal Péter százados, a Szállító- és Szállítmánykísérő Részleg vezetője.

Hozzátette: a foglalkozás egyhetes elméleti felkészítéssel, majd ezt követően, osztályba soroló vizsgával kezdődött. A katonák – többek között – vezetéstechnikából, KRESZ- és típusismeretből, üzemeltetésből, valamint munka- és tűzvédelemből kaptak felkészítést. Mindezek mellett az újonnan beszerzett technikai eszközök ismeretanyagának oktatása is megtörtént.

1596031829

A foglalkozás gyakorlati részében nagy távolságú – közel 300 kilométeres – vezetési gyakorlatot hajtottak végre, azaz gyakorolták az oszlopmenetben történő közlekedést nappali és éjszakai körülmények között is. Mindezek mellett pedig természetes és mesterséges akadályokkal tűzdelt terepen mérték fel a gépjárművezetők jártasságát a meghatározott sebességgel történő vezetés során. 

1596031829

A szállítmánykísérő csoport szakkiképzése imitációs anyagok és gépjárművek bevonásával történt meg. Újdonság volt, hogy a szakharcászaton használták a MILES 2000 rendszert, valamint a különböző pirotechnikai anyagokat és vaklőszereket is. Ezek segítségével tudták imitálni a szállítmánykísérő őrséget ért támadást, valamint gyakorolni az elszakadási, átkarolási és elfogási technikák alkalmazását.

„A vezetési gyakorlatot és szállítmánykísérési szakkiképzést mind az 53 résztvevő kiváló eredménnyel teljesítette" – összegezte a foglalkozást Hajnal Péter százados.

1596031830

Fotók: Bari Zsolt zászlós és a szerző felvételei