Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folyamatos a felkészülés a missziókra

Szöveg: Kelemen Ilona | Fotó: a szerző felvételei |  2020. március 27. 7:25

Bár a járványügyi veszélyhelyzet több feladatot ad a katonáknak, természetesen a Magyar Honvédség missziós szerepvállalása sem szorul a háttérbe. Így Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban sem állhat meg az élet.

1596077569

A világ számos pontjára készülnek missziókba a katonák, mielőtt azonban bárki is útnak indulna, teljesítenie kell többek között egy békeműveleti lőgyakorlatot, valamint az úgynevezett „missziós bemeneti követelmények felmérését". Mindezek alapkövetelmények minden misszióba készülő katona számára.

A békeműveleti lőgyakorlatot a misszióban rendszeresített pisztollyal és gépkarabéllyal hajtják végre. Már e lőgyakorlat során is arra kell törekedniük, hogy az emberi élet kioltása nélkül oldják majd meg a feladataikat.

1596077570

Az MH Béketámogató Kiképző Központ által márciusban szervezett lőgyakorlat mellett a katonák részt vettek tálcatűz oltási gyakorlaton is, amely során valós körülmények között gyakorolták a tűzoltókészülék használatát.

A bemeneti követelmények felmérése során pedig a leendő békefenntartóknak számos területen kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a missziós szerepvállalás elvárásainak. Egyebek melett vegyivédelmi, alaki, fegyverismereti, valamint egészségügyi ismeretekből, illetve angol nyelvből vizsgáztak.

1596077570