Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folyamatos kártalanítás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. április 14. 17:16

Februárban elkezdődött az egykori Honvéd Egészségpénztár tagjainak kártalanítása. A részletekről Ballainé Krikker Zsuzsanna ezredessel, a HM Védelemgazdasági Hivatal (HM VGH) Központi Illetmény-számfejtő és Rendszer-üzemeltető Igazgatóságának igazgatójával beszélgettünk.

1596030387
Tavaly novemberben jelentette be dr. Simicskó István honvédelmi miniszter: a tárca – a honvédelmi törvény módosításának elfogadásával – a Parlamenttől jogi felhatalmazást kapott arra, hogy kidolgozhassa az egykori Honvéd Egészségpénztár (HEP) károsultjai számára a legészszerűbb kártalanítási megoldást. A miniszter akkor kiemelte: a tárca semmilyen formában nem volt felelős a károkért, ám a kormány és a minisztérium számára elsődleges fontosságú a katonák megbecsülése, ezért a törvénymódosítással lehetőséget találtak arra, hogy megkezdődhessen a kártalanítások folyósítása. A kormányrendelet a kártalanítási igények központi elbírálására és a megállapított összeg kifizetésére a HM Védelemgazdasági Hivatalt jelölte ki. A kérelmek benyújtásának lehetősége 2017. február elsejétől kezdődött, és legkésőbb 2020. január 31-ig tart.

Ki jogosult a kártalanításra?

A 290/2011. számú kormányrendelet hármas feltételrendszer együttes fennállását határozta meg. Így az jogosult a kártalanításra, aki 2015. március 5-én a Honvéd Egészségpénztár tagja volt, 2015. március 5-én a pénztárnál vezetett tagi egyéni számlája egyenlegének terhére hitelezési veszteség került követelésként elhatárolásra, és azt 2015. december 31-én a pénztár a követelés értékvesztéseként elszámolta. Valamint, aki 2015. március 5-én és 2017. február elsején hivatásos vagy szerződéses állományú katonaként, önkéntes tartalékos katonaként, a Magyar Honvédségnél kormányzati szolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban állt, vagy e jogviszonya 2015. március 5-ét követően, de 2017. február elsejét megelőzően szűnt meg.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin április 14-én, pénteken megjelenő számában!)