Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Generációugrás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. február 15. 12:11

A közelmúltban jelentették be, hogy az alacsony észlelhetőséget vizsgáló negyedik tesztrepülés-sorozatot is végrehajtották a francia nEUROn távolról irányított repülőgéppel. A típus sorsa ezzel együtt is még mindig kérdőjeles.

1599198979
Abban minden szakértő egyetért, hogy a jövő légi hadviselésében egyre nagyobb szerepet játszanak majd, sőt egyesek szerint kizárólagos szereplők lesznek a magas fokú önirányítással (autonómiával) rendelkező, illetve a távolról vezérelt repülőgépek. Ez részben már napjainkban is igaz: a felderítési feladatok túlnyomó többségét most is ilyen gépekkel, „drónokkal" hajtják végre. Sőt, a csapásmérő vagy közeli légi támogató bevetésekben is számos ország aktívan használ olyan légi járműveket, ahol a pilóta már nem a gép orrában, egy fülkében ül, hanem a bázison, számítógépes monitorok mögött. Az MQ–9 Reaper-ek, a kínai Wing Loong II-esek, vagy a török Bayraktar-ok ugyanakkor olyan hadszíntereken használhatók eredményesen, ahol az ellenséges légvédelem nincs jelen vagy már korábban megsemmisítették azt.

A távolról irányított harci gépek következő generációját már úgy tervezik, hogy azoknak radarok, légvédelmi rakéták és gépágyúk seregével kell szembe néznie a bevetés közben.

A francia út

A nagyhatalmi szerepre áhítozó, s ehhez illő hadiipart fenntartani kívánó Franciaországban a Dassault Aviation feladata a merev szárnyú, támadó feladatokat is ellátó repülőgépek tervezése és gyártása. A cég azonban nincs egyszerű helyzetben: a modern, ötödik generációs vadászbombázók kifejlesztése nagyon drága, hosszú időt igénylő feladat – és a 2001-ben hadrendbe állt, s az amerikai vetélytársaihoz képest eddig mérsékelt sikereket arató Rafale utódtípusra vár. Számos szakértő szerint a cégnek egy merész váltással kifejezetten a távolról irányított harci gépekre kellene koncentrálnia. A nagy múltú vállalat első, ilyen irányba tett lépésének is értelmezhető a bevezetőben említett nEUROn-program, amely ugyan francia befolyás alatt áll, de Görögország, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Svédország is részt vesz benne.

További részletek a Magyar Honvéd magazin február 15-én megjelenő számában!