Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorolták a bombakiemelést

Szöveg: dr. Markovics Zita főhadnagy |  2017. szeptember 18. 10:52

Imitált bombakiemelést gyakoroltak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerészbúvárai szeptember elején.

A víz alatti korlátozott látási viszonyok és erős sodrás mellett tették próbára tudásukat négy napon keresztül a katonák a Duna hadikikötőhöz közeli szakaszán. Kiss Balázs főhadnagy, az MH 1. HTHE Speciális Tűzszerész Század szakaszparancsnoka szerint fontos a tűzszerész búvárok számára a rendszeres gyakorlás, hiszen alkalomadtán, egy éles helyzetben a legnagyobb odafigyelésre és összhangra van szükség. Éppen ezért a foglalkozások ideje alatt mindenkinek teljesítenie kellett minden részfeladatot (beöltöztetés, merülés, panelkezelés, biztosítás).

1596038763

Kiss Balázs főhadnagy elmondta: a művelet során, miután a búvár elhagyta a búvártagot, s létrán elérte a medret, a robbanótestet a víz alatt úgynevezett legyezőmódszerrel derítik fel (a búvár tömlőjének másik vége egy fix pont, s a kötél hosszúsága által meghatározott távolságban legyező alakban vizsgálja át a területet, majd halad a következő területre). Ezt követően az eszközre rákötnek egy orsót, egy vezetőszálat, amelynek segítségével a létra aljára rögzített felszereléssel visszajutnak a robbanótesthez. Végül a bombát nem mozdítva a daru sodronykötelét rögzítik az eszközhöz, és kiemelik azt.

A szinten tartó merülés az MH 1. HTHE Hadihajós Alosztály és a búvárcsoport együttműködésére is kiváló alkalom, hiszen a feladatok sikeres teljesítéséhez szükség volt egy PMP folyami hídkompra és egy aknamentesítő hajóra is.

1596038763

Fotó: Kiss Balázs főhadnagy