Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ha nyár, akkor irány Zalavár!

Szöveg: Takács Vivien |  2016. május 7. 8:35

A HM Katolikus Tábori Püspökség (KTP) szervezésében idén is várja a fiatalokat a zalavári környezet- és természetvédelmi gyermektábor, amely ezúttal is számos izgalmas és érdekes programot tartogat a jelentkezőknek.

1596012998

A katonák, kormánytisztviselők, közalkalmazottak és önkéntes tartalékos katonák gyermekei részére szervezett tábor ebben az évben sem hagyja unatkozni a 11−16 éves kor közötti gyermekeket. Július 9-től 15-ig számtalan színes program várja a fiatalokat a Kis-Balatonnál.

Berta Tibor ezredes, a HM KTP általános helynöke honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy tizenhárom évvel ezelőtt „a vakmerők bátorságával" szervezték meg az első tábort. „Több éves előkészület volt ez valójában, mert tudtuk, úgy hívunk meg a táborba gyerekeket, hogy nem ismerjük egymást. Ehhez azért kellett egy »pici« bátorság. Mivel a Kis-Balaton a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része, így a miliőből egyértelműen adódott, hogy környezet- és természetvédelemmel is foglalkozzunk" – mesélt a kezdetekről az ezredes.

1596012998

„A tábornak van egy megszokott menetrendje, amihez minden évben hozzáteszünk valami újdonságot. Az alaprend azonban nem változik: a természetvédelem és a honismeret mellett kulturális, néprajzi és történelmi programok is várják a jelentkezőket" – mondta Berta Tibor, majd elárulta, hogy idén a fiatalok ellátogathatnak egy kalandparkba, felfedezhetik a földalatti világot, „elutazhatnak" az őskorba és a középkorba, valamint megismerhetik a vasút világát felülről és belülről is. Természetesen a szokásos programok sem maradnak el, így lesz lehetőségük a gyerekeknek strandolni, sportolni, verset szavalni, sőt a bátrabbak éjszakai, illetve hajnali túrán is részt vehetnek.

Berta ezredestől megtudtuk: 2004-ben, az első egyhetes táborban ötvenhárom gyermek vett részt. A nagy létszám miatt felbuzdulva 2005-től pár éven keresztül kétszer egy hetet szerveztek, amiben turnusonként ötven-hetven fő vett részt. Tavaly több mint nyolcvanan voltak kíváncsiak a programokra. „Mindig vannak visszatérő gyerekek, akik nagyon szívesen jönnek. A tábori püspökség feladatai között szerepel, hogy gondoskodjon a katonákról és azon belül pedig a katonák családjairól is. Az egyik ilyen programunk a Zalavári tábor" – hangsúlyozta az ezredes.

1596012999

A táborra a püspökség honlapján megtalálható − illetve cikkünk alatt letölthető − formanyomtatvány kitöltésével, május 23-ig lehet jelentkezni, továbbá az érdeklődők itt bővebb információt is kaphatnak az idei táborozással kapcsolatban.

Fotó: archív