Haderőnk tartja győzelmes fölényét
Szöveg: honvedelem.hu | 2014. szeptember 2. 19:51Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Általános lázadás készül Szerbiában. A bolgár határvédők megerősítették a védelmet, ugyanis Szerbiából menekültek áradata érkezik. „A menekülők legnagyobb része teljesen kiéhezve és lerongyolódva érkezik át a határon." Azt beszélik, hogy Szerbiában, különösen Nisben teljes a felfordulás és a fejetlenség. A lakosság éhezik és borzasztóan szenved a katonaság erőszakoskodásától, mert a katonák is éheznek és ott rabolnak, ahol csak tudnak.
A Népszavában olvasható, hogy Párizs lakossága menekül. Nemcsak a gazdagok, hanem a szegények is.
Olvashatjuk, hogy az angolok új hadsereggel állnak elő: fölszólították az angolokat, „hogy lépjenek be a rendes hadsereg kiegészitő hadosztályába. Erre a célra 100.000 emberre van szükség. A korhatár 19-35 év."
A gyarmatokon is zajlik a háború, számol be a Népszava. Belga-Kongóba bevonultak a német csapatok. Togo német-afrikai kolóniát angol és francia csapatok elfoglalták.
„A lapok haditudósítóinak a sajtó hadiszállásról érkezett jelentései egyértelműleg megegyeznek abban, hogy az osztrák-magyar csapatok offenzívája északon tartós, heves harcok közben egyre előre halad. Mind az előhaladásban, mind pedig a kiterjedésben lényegesen kiterjedt a harcvonal. A keleti harcvonalon a helyzet változatlan, de kedvező. Az osztrák-magyar csapatok parancsnokai ugyanazt a hadvezetést alkalmazzák, mint a németek Franciaországgal szemben. A keleti hadsereg kitűnő állásai következtében erősen tartja magát az ellenség nagy túlsúlyával szemben. Az eddigi eredmények a zseniális vezetésen kívül tisztjeink és katonáink leírhatatlan halálmegvetésének köszönhetők"– számol be a Pesti Hírlap.
(A sajtószemléket az Országos Széchényi Könyvtárban megtalálható korabeli napilapok átolvasásával Takács Vivien, Snoj Péter és Kovács Dániel készítette.)
![1595978120](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20b188dbdfe945235443.jpg)